Jön a hajlékony iPhone

2012. 11. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A Samsung megalkotta azt a csodafegyvert, melynek segítségével még nagyobb népszerűségre tehetnek szert 2013-ban. Úgy tudjuk az Apple már le is csapott a technológiára.   Már rég óta terjeng a Samsung háza tájáról az a pletyka, mely szerint készen állnak arra, hogy 2013 első felében piacra dobhassák a világ első hajlított kijelzővel ellátott telefonját. Már korábban beszámoltunk a hajlított kijelzővel ellátott Samsung kijelzőkről, de ez az első alkalom, amikor kilátásba került a sorozatgyártás ténye is. Annak ellenére, hogy az Apple-Samsung jogi problémák még ebben a percben sem zárultak le teljesen, egyes információk szerint a két vállalat már tárgyal egy jövőbeni megállapodásról, melynek tárgya az új technológia iPhone-okba való hasznosítása. A hajlított kijelző hátterében az áll, hogy a jövőben a Samsung a készülékeket nem üveggel, hanem műanyaggal gyártaná, így nem hajlított, hanem hajlítható telefonokat tudnak majd gyártani.


Szerző

tech.hu



Scroll to Top