Megmenekültek a fazéktól

2011. 04. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Közel 600 kutyát sikerült megmenteni Kínában attól, hogy valaki tányérján végezzék. A mentőakció az interneten szerveződött és igazi útlezárásba torkollott. Még a keménykezű kínai cenzúra sem sújtott le az állatvédőkre, holott arrafelé árgus szemekkel figyelik a közösségi oldalakon szerveződő csoportokat. VIDEÓ

Az akciót szervező férfi épp Changchun városa felé tartott Pekingből az autópályán, mikor egy kutyákkal megrakott teherautót pillantott meg. A Mr. An néven említett illető egy kínai állatvédő szervezet önkéntese, így az összezsúfolt állatok láttán rögtön tudta, hogy milyen úti cél felé halad a jármű. Saját kocsijával lassításra, majd megállásra kényszerítette a teherautó sofőrjét, és közben felhívta egy barátját is, hogy segítsen.

A barát első dolga volt, hogy közzétette a hírt egy Twitterre hajazó kínai mikroblog oldalon. A bejegyzés rengeteg emberhez eljutott, így hamarosan több mint 100 aktivista gyűlt össze a félreállított teherautónál vízzel, gyógyszerekkel és állateledellel felszerelkezve. Az állatvédők gyűrűjébe került jármű sofőrje elismerte, hogy a kutyákat changchuni éttermekbe szállítja.

Erre a célra általában különféle szaporítótelepekről vagy az utcáról szerzik be az állatokat, de nem ritka a lopás sem. Mivel a teherautón szorongó ebek között több állaton láttak nyakörvet, felmerült a gyanú, hogy lopott kutyák is vannak a “rakományban”. Ezért egyesek követelni kezdték a vezetőtől az állatszállításhoz szükséges okmányokat, míg mások vízzel locsolták a rakteret, hogy hűtsék az állatokat. A Global Times beszámolója szerint egy vemhes kutya a rácsokon keresztül adott életet kölykeinek.

A kiérkező rendőrök haza akarták küldeni az aktivistákat, mivel egyáltalán nem volt joguk megállítani a teherautót. A sofőr időközben azt is igazolta, hogy birtokában van minden papírnak, ami a szállításhoz szükséges, a kutyákat pedig elmondása szerint tenyésztőtől vette. Ennek ellenére a tumultus 15 órán keresztül folytatódott és végül siker koronázta az állatvédők erőfeszítéseit. A helyzetet úgy oldották meg, hogy két állatvédő szervezet összedobott 115.000 yuant (kb. 3.2 millió forintot) és kifizették a kutyákat a sofőrnek.

A megmentett ebeket ezután átmeneti szálláson helyezték el, amíg gazdát nem találnak mindnek. Sokuk igen rossz állapotban volt, kiszáradtak, némelyik sérült is volt, és a parvovírus is felütötte fejét közöttük. Az összesen 580 állat közül 68 állatorvosi ellátásra szorul, ezeket egy közeli állatkórházba vitték. Az önkéntesek abban bíznak, hogy sikerül a kutyáknak mielőbb új otthont találni.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top