Egy tévé, két néző

A 3D a tartalomban gyenge jelenleg. Legalábbis itthon. A tévék, megjelenítők borsos ára sem kedvez a technológiának, de a legnagyobb baj, hogy nincs nagyon mit nézni otthon. Mit csináljunk akkor a tévé ezen tudásával, meg azokkal a szemüvegekkel? A két szabadlom, amit a Sony mostanában nyújtott be, a megjelenítésre és a szemüvegre vonatkozik.

A lényeg, hogy a 3D-s tévéknek igen jó a képfrissítési sebessége (ez kell is a 3D-hez), amit, ha nagyon le akarok egyszerűsíteni azt jelenti, hogy képes a szemüveg segítségével az emberi szemet becsapni és két külön látószögből mutatva ugyanazt a képet az agyunk térhatásúvá alakítja a látványt. Mi van akkor, ha a két kép, nem ugyanarról a tárgyról (filmről stb.) készült, hanem két teljesen különböző forrást látunk? Semmi. A szemüvegeknek kell csak tudniuk, hogy a lencsék szupergyors ki-be kapcsolásával egyszerűen nem mutatják meg nekünk a másik képet.

Így érhetjük el azt, hogy úgy játsszunk, mondjuk zombivadászatost két képernyőn, hogy csak egy tévénk van, illetve innentől nem lehet vita, hogy meccset nézünk, vagy barbárok köztet. Hogy halljuk is amit látunk (micsoda gyönyörű képzavar), a speckó szemüvegekbe applikált kis fülhallgatót használhatjuk a különböző forrásanyagok audió jelének átviteléhez. Ráadásul így egy igen hasznos és állandóan használható featúrát kap méregdrága megjelenítőnk, ami biztos nem tesz rosszat a 3D tévé eladásoknak sem.