A Samsung is felhővel fog támadni

2012. 04. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Előre hozták a Samsung sajtótájékoztatóját, ahol az előre tervezett bejelentéseken kívül még másra is sor fog kerülni

Egyre több pletyka és rumors oldal szól a Samsung új készülékéről és lehetésges bejelentéseiről. Egyes információk szerint a Samsung Galaxy csapat új tagjának, az SIII bejelentése eredetileg tervezett augusztusi időpontja május elejére fog előrejönni, mely mögött nem kis dolgok vannak. sokak szerint ekkor jelentenék be a Samsung új felhpalapú szolgáltatását, mely előzetesen az un. S-Cloud nevet viseli. Ez egy részről az Apple iCloud másolata lenne, de ennél egy kicsit mégis több. Itt a jövőben a telefonon tárolt adatokat tárolhatjuk, megoszthatjuk, viszont ezen felül prémium tartalmak elérésére is van lehetőségünk. Vagyis ha van egy S-Cloud accountunk, akkor egy előre meghatározott összeg fizetése után leheősgünk lesz egy filmet, albumot is vásárolni, melyet a felhasználói fiókunkban bármikor elérhetünk.

A közelgő bejelentés tehát egy telefonnal és egy szolgáltatással fog kecsegtetni. A Galaxy SIII-ról jelenleg nincsenek információink, de annyi szinte borítékolható, hogy az új felhaó alapú szolgáltatást támogatni fogja az Android rendszert.

 



Szerző

tech.hu



Scroll to Top