Budapesten épül a részecskegyorsító központja

2012. 05. 05.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A tegnapi nap folyamán az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy Budapesten fogja létrehozni új központját a CERN.

 

Az új központot Csillebércen fogják megépíteni, MTA kutatóintézetének, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont mellett. A pályázatot a Wigner FK a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal közösen nyújtották be még tavaly októberben, melyen 28 konkurens pályázóval (multicéggel) kellett megküzdeniük a rekord értékű beruházásért. Többek között azért is sikerült megnyerni a pályázatot, mivel a magyar pályázat olyan dolgokat kínált a CERN számára, amit a versenytársak nem tudtak volna. Állami garanciavállalás, az akadémiai kutatűsi alapok, illetve hálózati infrastruktúra voltak többek között azok a pontok, amiért minket választottak.

A megállapodást ma írták alá azzal a kitétellel, hogy az adatközpontnak 2013. január 1-jén már működő és átadható állapotban kell lennie. A közös beruházás összege sem elhanyagolható. A magyar állam 8,5 milliárd forinttal járul hozzá a költségekhez, melyből fedezni tudják az pület megépítését, illetve azt magas biztonsági háttérrel tudják ellátni. A CERN a számitástechnikai eszközöket fogja biztosítani az épület számára, ami szám szerint 40 milliárd forintot tesz ki.

A megállapodás egy másik kitétele, hogy olyan sávszélességű hálózatot kell kiépíteni, ami a világon egyedülálló. 4 X 100 Gbps-os hálózatot kell kiépíteni a 4 év alatt. A mostani hálózat jelenleg tudja teljesíteni a 100 Gbps sebességet, de ennek fejlesztése még hátra van.

Rolf-Dieter Heuer professzor, a CERN vezetője még két éve járt Budapesten. Ekkor elmondta, hogy a központban termelt adatok éves szinten meghaladják az 5.000 terabyte-ot.

A beruházás fontosságáról Váczi János, XII. kerületi alpolgármester a következőket írta: "Végre valami, amire igazán büszkék lehetünk", majd kiemelte, hogy ez az utóbbi évek legfontosabb beruházása.

 



Szerző

tech.hu



Scroll to Top