A HTC új Windows Phone készülékeket ígér


A Microsoft a héten büszkén jelentette be, hogy kilenc új partnerrel kötött szövetséget, köztük olyan nevekkel, mint a Lenovo, az LG és a ZTE.

A további nevek között azonban három olyan cég is szerepelt, (Huawei, Samsung és maga a HTC) akik már korábban is piacra dobtak Windows Phone-os készüléket. Természetesen egyértelmű, hogy a Microsoft a Nokiát tekinti legfőbb partnerének, mivel az elkövetkezendő pár hónapban véglegesedik a finn cég eszközök és szolgáltatások részlegének megvásárlása; a már meglévő többi partner azonban finoman szólva nem teljes mellszélességgel támogatja a Windows Phone platformot, mind szolgáltatások, exkluzív alkalmazások és a készülékek számának tekintetében. A HTC részéről különösen érdekes ez, hiszen annak idején a 8X és a 8S készülékek - főleg az előbbi - referenciakészüléknek számítottak, olyannyira, hogy még az elnevezésüket is (Windows Phone 8X by HTC) eszerint végezték.

[caption id="attachment_9011" align="alignnone" width="640"]Lesz vajon újból Windows Phone a HTC új készülékein, vagy marad az Android? / fotó: neowin.net Lesz vajon újból Windows Phone a HTC új készülékein, vagy marad az Android? / fotó: neowin.net[/caption]

A Re/Code net weboldal egy cikkjében viszont megemlíti, hogy a HTC America elnöke határozottan ígérte, hogy a Windows Phone a társaság jövőbeli terveinek szerves része lesz, folytatják a partnerkapcsolatot a Microsofttal, amely elsősorban új készülékek megjelenését jelenti, viszont részleteket nem árult el ő sem. A neowin.net szerkesztői az áprilisi BUILD konferenciát követő időszakot tartják logikus választásnak, ahol a Microsoft hivatalosan is bejelenti a Windows Phone 8.1-et. A várható új mobilkészülékek mellett arról is tudni lehet, hogy a HTC hordható kiegészítőkkel is gyarapítani kívánja a portfólióját, a Samsunghoz hasonlóan.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Megvizsgáltak 1290 rákbeteget, és kiderült: bizonyos kezelések csökkentik a túlélési esélyeket
Azok a rákbetegek, akik úgynevezett kiegészítő terápiákhoz folyamodnak, nagyobb valószínűséggel fordulnak el a hagyományos kezelésektől és teszik kockára a túlélési esélyeiket -...
Hát, ez remek: 1000+ milliárdnyi netes beszélgetésünket gyűjthette be egy cég, a Facebooknál már nyomoznak
Visszaélhetett a rábízott felhasználói információkkal, és meg is figyelhetett másokat az a bostoni elemzőcég, amely a Twitter és az Instagram mellett a Facebookkal is szoros kapcsolatot...
Másképp költenek az androidos és az iOS-es felhasználók
Egy kutatás azt vizsgálta, hogy mennyiben térnek el a felhasználók költekezési szokásai.
Így működhet a Samsung Galaxy X rejtett kijelzője
Megint egy szabadalom árulkodott arról, hogy milyen lesz a Samsung összehajtható mobilja.
61 ezer videojátékost tiltottak le egyetlen nap alatt, mert csaltak
Tisztogatásba kezdett a Steam játékplatformon a fenntartó Valve Software, miután elharapóztak a csalások.

További tech hírek >>