A Microsoft bemutatja


Már kiderülhetett mindenki számára, hogy a Microsoft nagyon nagy dobásra készül a Windows 10 kiadásával, hiszen ehhez kapcsolódik számos eddig nem látott dolog megjelenése is, de amiről most írunk, azt eddig más még nem merte bemutatni.

Olvashattuk már, hogy a legújabb Windows ingyenes lesz, megjelenik vele a Continuum, aminek a segítségével okostelefonunkból PC-t varázsolhatunk, a HoloLens, aminek köszönhetően megismerkedhetünk a kiterjesztett valósággal, sőt abban is teljesen biztos a vállalat, hogy az új oprendszert több mint 1 milliárd eszközön fogják majd futtatni, azonban a legváratlanabb, amit bemutatnak az egy középső ujj. Erről a merész lépésről meggyőződhetünk az Emojipedia friss bejegyzéséből, melyben beszámol a Windows 10-ben újonnan bekerülő hangulatjelekről.

Természetesen nem csak egyetlen, hanem 6 ilyen ikon lesz, amivel elküldhetünk másokat a fenébe, hiszen választhatunk majd a különböző bőrszín opciók közül. Az eddigiekkel ellentétben viszont nem a rózsaszín, hanem a szürke lesz az alapértelmezett bőrszín.

új hangulatjelek windows 10

Meglepő, hogy épp a Microsoft vállalta be elsőként ezt a trágár kifejezést szimbolizáló emojit, hiszen eddig sem a lazább felfogású Apple-nek, sem a Google-nek nem volt hozzá mersze.

Ezen felül persze bepakoltak egy csomó iOS-ből már ismert jelet is az új Windowsba, hogy felzárkóztassák palettájukat. Ezek közt találhatunk meghökkent arcot, diadalittas tekintetet, megkönnyebbült, kipirult, sikító vagy éppen orvosi maszkot viselő szmájlit, továbbá nem hagynak ki olyan menő kifejezéseket sem, mint a ‘vulkáni üdvözlés’, vagy a felemelt kéz szétálló ujjakkal.

Biztosan nagyon népszerűek lesznek az új emojik a Microsoft operációs rendszerét használók körében, és már nem is kell rájuk sokat várni, hiszen a megjelenést idén júliusra ígérték.

vulkáni üdvözlés

Kulcsszavak: emoji, microsoft, windows 10
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

A mobil játékokat futtatná a felhőből a Hatch
A bemutatott rendszer nem pont úgy működik, ahogy azt korábban a felhős játékplatformoknál láthattuk.
TOP 5 – Párját ritkító folytatás
Bár sokan mondják, egy sorozatnak mindig az első része a legjobb, mi most elővesszük azokat a folytatásokat, melyek erre rácáfolnak.
Erre korábban csak emberek voltak képesek, ma már más a helyzet
Bill Gates szerint a barátunk lesz a mesterséges intelligencia.
Battlefield 1 – Már játszható az Apocalypse DLC
A Premium tagok számára már elérhetővé vált a Battlefield 1 új DLC-je, az Apocalypse PC-n, PS4-en és Xbox One-on.
Automatikus linknyírót kapott a Chrome 64
A böngésző legutóbbi frissítésével hadat üzen a karakterbozótoknak.

További tech hírek >>