Adatvédelmi pert veszíthet a Facebook?


Valószínűleg eddig is mindenki tisztában volt azzal, hogy figyelnek minket, és ez nincs teljesen rendben, viszont ezt most megpróbálják bizonyítani is, 25 000 fős csoportos keresetet nyújtottak be a bécsi bíróságon a Facebook ellen a titoktartás állítólagos többszörös megszegése miatt.

A Max Schrems által létrehozott Europe v Facebook csoport már tavaly benyújtotta a keresetet. Az előzetes meghallgatás dátumát április 9-re tűzték ki, így hamarosan eljön az első alkalom, hogy a Facebooknak meg kell jelennie a bíróságon ebben az ügyben - írja a NakedSecurity számítógép-biztonsággal foglalkozó híroldal.

A panaszban az áll, hogy a közösségi hálók legnagyobbika számos ponton megsértette a felhasználók adatvédelmi jogait. Schrems szerint a következőkben hibáztak:

  • Érvénytelen adatvédelmi szabályzatok
  • Adatok engedély nélkül történő felhasználása
  • Az NSA által folytatott PRISM megfigyelési programban való közreműködés
  • Felhasználók követése külső oldalakon appok és ‘Like gombok’ segítségével
  • A Graph Search törvénytelen bevezetése
  • A felhasználók adatainak engedély nélküli átadása appoknak és harmadik félnek
  • A felhasználók interakcióinak megfigyelése és elemzése a ‘big data’ segítségével

FacebookA tárgyalás célja az lesz, hogy eldöntsék hogy a közösségi óriásnak az ügy elfogadhatósága ellen hozott kifogásai elfogadhatók-e. Egy újságcikk szerint a cég azt állítja, hogy nem lehet őket beperelni, mivel Írországban (ahol a nemzetközi főhadiszállásuk található) ennyire nagy létszámban nem tehető csoportos feljelentés. A felperesek ügyvédje szerint azonban a kifogások teljes mértékben alaptalanok, csak az időt próbálják húzni Zuckerbergék.

A csoport tagjai fejenként 500 eurós kompenzációs igényt tartanak fent a magánszférájuk megsértése miatt. A bejelentők létszáma kizárólag logisztikai okok miatt nem több 25 000-nél, viszont ez már így is a valaha volt legnagyobb csoportos kereset Európában. Rajtuk kívül további 50 000 Facebook felhasználó jelezte szándékát az erre létrehozott weboldalon, hogy csatlakoznának a csoporthoz, és most várják a híreket, hogy lesz-e lehetőségük erre.

A károk névleges értékén túl (ami több mint 10 millió euró), a csoport kéri az adatfelhasználás felfüggesztését is. A Europe v Facebook csoport tagjai szerint a Facebook “legyünk megkérdőjelezhetőek” üzleti szokásait Európa szigorúbb adatvédelmi törvényei alapján könnyen illegálisnak ítélhetik.

Kulcsszavak: adatvédelem, facebook
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Számítógépen gondolkodik? Van egy jó hírünk, új laptopgyártó jön Magyarországra
A hazai piacra is behozza windowsos számítógépeit a világszerte elsősorban telefonjairól és hálózati eszközeiről ismert Huawei.
Folytatódik a Layers of Fear?
A Bloober Team, ami megalkotta 2016 legjobb horrorjátékát, a Layers of Fear-t, egy rejtélyes üzenetet tett közzé a Twitteren.
Kémelhárító gombbal jön a Huawei laptopja
Túl nagy akcióra nem kell gondolni, de a kamera vicces helyre került.
Itt a Samsung Galaxy S9, megérkezett az elég durva kamerás új csúcsmobil
A külcsín nem sokat változott tavalyhoz képest, de a borítás alatt azért bőven akad új fejlesztés. És most először egy valamiben jelentősen különbözik egymástól a zászlóshajó...
Visszatért a Mátrixból a Nokia 8110
Kicsit sárga, kicsit savanyú, de májustól a miénk lehet. Androidos mobilokkal is előálltak a finnek.

További tech hírek >>