Ártalomjelző


Korunk egyik legnagyobb problémája a környezetszennyezés. Vannak, akik tesznek ellene és vannak, akiknek nincs érdekükben, hogy tegyenek. Éppen ezért a párizsi illetőségű Sensaris cég egy ötletes eszközt ereszt nemsokára a piacra, melynek segítségével bárki (aki megveszi) egyénileg ellenőrizheti környezete lég- és zajszennyezettségét. Nem rossz kampány!

Mi is ez a szerkezet? Első ránézésre olyan, mint egy karóra,  a pontos időt azonban sosem fogjuk tudni kicsikarni a kis készségből. Ennél jóval fontosabb információk átadására született. Az „órácska” ugyanis valós időben figyeli, hogy a közvetlen környezetünkben mekkora a lég-, illetve zajszennyezettség. Működése nem túl bonyolult. A beépített kis szenzorok leszűrik a levegőben repkedő szennyeződéseket, polleneket, stb. és hanggal jelzi, ha az átlagosnál magasabb koncentrációt észlel. Ám ekkor még nem tudhatjuk, hogy mi is az az anyag, ami „mérgez” minket.

Erre szolgál a beépített Bluetooth modul, ami a szenzorok által összesített adatokat a telefonunkra küldi, így a kijelzőről már egyszerűen leolvasható, hogy mitől krákogunk, vagy prüszkölünk. Ugyanígy tesz a szerkezet, amikor zajszennyezést vizsgálunk vele. És itt még nem állt meg a tudomány. A készülékről letöltött adatokat megoszthatjuk másokkal is, az erre létrehozott és hamarosan induló weboldalon.  Ez a Sensaris mindenre gondol. Sajnos a cikk írásakor még nem volt publikus megosztó site, de ígérem, ahogy életet lehelnek belé, azonnal szólok nektek.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

A Codemasters kezébe kerültek a WRC-jogok
2023-tól kezdődően öt éven keresztül ők gyárthatják a hivatalos játékokat a rali-világbajnoksághoz.
Rengeteg korábbi játékot támogat majd az Xbox Series X
Egyes címeket HDR-ben és 120 fps mellett is kezel majd a Microsoft következő konzolja.
BRÉKING – Mégse fog ezen a héten részletesebben bemutatkozni a PS5
Noha a Sony korábban már meghirdette a PS5 hivatalos bemutatását június 4-re, a jelenlegi események miatt ezt elhalasztották.
Öt ingyenes autós játék okostelefonra
Már nagyobb üzlet mobiltelefonra készíteni játékot, mint számítógépre. Sok a silány, de vannak nagyon izgalmasak is.
Van egy rejtett játék a Windows böngészőjében, így hívhatja elő
A Microsoft a SkiFree mintájára készített egy szörfös játékot, amit eddig csak néhányan láthattak, most már viszont bárki hozzáférhet.

További tech hírek >>