Automata tárgyfotó sátor


Photosimile 5000

E termék láttán szerintem a világ fotósai egy emberként így sóhajtanak majd fel: „végre!”. Bizony így lesz, hiszen a fotózás világában nincs unalmasabb műfaj, mint a tárgyfotózás.

„Fényképész karrierem” során jó párszor volt „szerencsém” belefutni olyan munkákba, ahol termékekről kellett fotókat készítenem, s bizony mondom néktek, hogy amikor a tárgyak száma meghaladta a 150 - 200-at, lefittyedt a szám rendesen. Volt, hogy napokat töltöttem a háttér előtt, gépem mögött, a tárgyasztal fölé görnyedve, satöbbi. Imádtam (sírás-rívás vége :o))!

Az Ortery már évek óta dolgozik olyan termékeken, melyek a tárgyfotózást hivatottak egyszerűbbé tenni, illetve segíteni a lehető legjobb képminőség elérését. Véleményem szerint legújabb portékájuk, a Photosimile 5000 olyannyira jól sikerült, hogy forradalmasíthatja ezt a közkedveltnek legkevésbé sem nevezhető műfajt. A készülék egy tárgydobozból (mérete megközelítőleg 700 x 700 x 700 mm) és az ahhoz integrált, 90 fokos mozgásteret biztosító vezetősínből (erre ültethető a kamera) áll, természetesen mindez zárt térben. A doboz belseje teljesen fehér, „padlójának” közepén pedig egy 360 fokban elforgatható korong található, melyre a fotózni kívánt tárgyat helyezhetjük. A fényforrásról, a box négy belső sarkában elhelyezett lámpák (Eight cool daylight 6500K fluorescent) gondoskodnak, melyek pozíciójuknak köszönhetően szinte teljesen árnyékmentes megvilágítást tesznek lehetővé.

A készülék működése – kinézetének ellenére – igen egyszerű. Használójának csak annyi a dolga, hogy forgó tárgykorong mértani közepére helyezi a leképezni valót és becsukja a boksz ajtaját. Ezután már a csatlakoztatott számítógépen történik minden. Itt lehet a mellékelt szoftverrel bepozícionálni a tárgy megfelelő helyzetét, beállítani a készítendő fotók számát, és azt is, hogy a vezetősínre szerelt fényképezőgép, mely a csomagban tartozékként megtalálható (Canon EOS Rebel XS Digital - 10.1 MP, standard objektívvel), 0 és 90 fok között mekkora utat járjon be.

##176556##

Ezután már tényleg csak egy gombnyomás, illetve egy kis utómunka a mellékelt szoftveren és máris kész a tökéletes, 360 fokban elforgatható termékfotó. A kész műveket flash és gif formátumban menthetjük el, illetve 3D Silverlight animáció is exportálható, melyet egérrel forgathatunk és zoomolható is. Sajnos a készülék ára nem publikus, ezen információért a vevőszolgálatot kell telefonon zaklatni (én nem tettem, gondolom, hogy az év első munkanapjain igen elfoglaltak lehetnek). Ám azt előre borítékolom, hogy az ellenérték mértékét nem a hétköznapi hobbifotósokra szabták.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Kiszivárgott a Galaxy A20s és M30s
A nagy kijelzők mellé méretes akkumulátorok társulnak.
965 millió eurót fizet a Google Francia­országban
A webes konszern egy éveken át húzódó ügy végére tett pontot. A francia állam más cégekkel is megpróbál megegyezni.
Robbanás volt Oroszország legnagyobb víruslaborjában, ahol az ebola és a lépfene mintáit is tárolják
Robbanás és tűz miatt tucatnyi tűzoltót rendeltek hétfőn abba a titkos szibériai intézménybe, ahol vírusokkal kapcsolatos kísérleteket folytatnak orosz tudósok.
Lebontat a hatóság egy szállodát Peruban, mert inka romokra épült
Az sem segített sokat, hogy a hétemeletes szállodát olyan városrészben, emelték, ahol az épületek magasságát két emeletben korlátozzák.
Törd fel az internetet ezzel az ingyenes hacker szimulátorral!
Ha kíváncsi vagyok, vajon jó lennél-e hackernek, akkor jó hír lehet, hogy ebben a játékban most ingyenesen próbára teheted magad.

További tech hírek >>