Felmondtak a Neo FM dolgozói


Hétfő reggel azonnali hatállyal felmondtak a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók az elmaradt munkabérek és az új tulajdonos "által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt" - jelentette be a 26 munkavállaló képviseletében Berényi Attila, a rádió volt hírigazgatója sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa június 20-án mondta fel a jelentős köztartozást felhalmozó és bankgaranciával sem rendelkező FM1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését, ám a Neo FM tulajdonosa ezt a döntést bíróságon támadta meg.
Az eljárás jelenleg is tart, a bíróság ez időre felfüggesztette a médiatanács határozatának végrehajtását. A médiatanács július 24-i tájékoztatása szerint a Neo FM-et üzemeltető vállalkozás tartozása 770 millió forint. Ebből 740 millió forintot elmaradt médiaszolgáltatási díj, 6 milliót frekvenciadíj tesz ki, és 23 millió forintra rúg a kiszabott bírság és kötbér.     Július 3-án az FM1 Zrt. összes részvényét megvásárolta a Dr. M-MEDIA Kft. Később Földes Ádám távozott a vállalkozás éléről, helyére pedig Németh Tibor érkezett. Az FM1 egyébként csődvédelmet kért.     Berényi Attila hétfőn hangsúlyozta: az új tulajdonos korábbi ígéretei és többszöri felszólítás ellenére sem fizeti az alkalmazottak jogszerűen járó bérét és a fenntartási költségeket. Hozzátette: ráadásul a tulajdonos kijelentette azt is, hogy addig nem fizet, amíg a médiahatósággal nem rendeződik a rádió helyzete.     Berényi Attila elmondta azt is: a tulajdonos munkavállalótól függően 1-4 havi munkabérrel tartozik a dolgozóknak. A volt hírigazgató leszögezte: a csődvédelemről szóló jogszabály lehetővé tenné a csődvédelem alatt álló rádió bér- és bérjellegű költségeinek, valamint rezsijének rendezését.     A sajtótájékoztatón részt vett Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János, a Neo FM-en sugárzott Bumeráng című reggeli műsor műsorvezetői is.     Berényi Attila elmondta azt is: a döntéssel és a munkavállalók felháborodásával a Bumeráng műsorvezetői is egyetértenek, ők azonban nem alkalmazotti, hanem szerződéses jogviszonyban állnak a Neo FM tulajdonosaival, de ők is "jogilag megkezdték a helyzet rendezését".     Bochkor Gábor úgy fogalmazott: jelenleg "jogi megoldást keresnek ahhoz, hogy a Bumeráng ne tudjon szerepelni a Neo FM műsorán". Kitért arra, hogy a dolgozók felmondásával lényegében a Bumeráng is ellehetetlenült.     Berényi Attila kérdésre válaszolva közölte: jelenleg "konzervadást" sugároz a Neo FM, azt a felmondott dolgozók kedd estig készítették el

Kulcsszavak: bezár, fm, hifi, neo, neofm, rádió
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Borderlands – Közeledik a felújított verzió?
Az ESRB honlapján besorolást kapott az első Borderlands Game of the Year kiadása, méghozzá PC mellett a legújabb generáció konzoljaira.
Ez tényleg jól hangzik: a jövőben talán már soha nem kell feltölteni az okosórákat
Az okosórákat, fitneszeszközöket ma még szinte naponta kell tölteni. Az Európai Unió által finanszírozott egyik projekt viszont óriási előrelépést ígér ezen a területen.
Overwatch – Már jóval kevésbé toxikus a játék, mint egy éve
Egy, a GDC 2019-en tartott előadásból az derült ki, hogy az Overwatch játékosok viselkedése az elmúlt egy évben igen sokat javult.
Felkészült a friss vezérlőpultra az új Intel driver
A 25.20.100.6618-as verziójú meghajtó mást nem is kínál.
Cisztának hitték, valójában a parazita ikertestvére növekedett benne
Először májcisztának hitték a születendő kislány hasában lévő foltot a kolumbiai orvosok, nem sokkal később azonban kiderült: valójában parazita ikertestvére növekszik benne.

További tech hírek >>