Flash drive csokor


Három különböző ruházatú adathordozó került a boncasztalra. Nézzük is őket szépen sorban.

Az első alany egy általam meghatározhatatlan fajtájú hal, vagyis 3 hal, mert három variációban van festve. A farkukon toll szerű képződmény van elhelyezve. Nem vagyok horgász típus, de először az futott át az agyamon, hogy irány a vízpart vele. Bár azt nem lehet tudni, hogy bírja-e a vizet. A memóriaegység okosan a fej részében kapott helyet, az orrára pedig egy kulcstartót, tehát max a kupakot tudjuk elhagy, mint az általában lenni szokott. 2-4-8Gb-os verziókban léteznek, 19-21-33 dolláros áron. 74 x 25 x 13mm nagyok, és 12 grammot nyomnak.

A következő darab a közelgő foci vb. miatt lehet siker. Ugyanis focisták testét formázták meg. Bár karjuk nincs, és a fejük helyén is csak egy karika van, aminek a segítségével (ne meg persze egy kis cérnával) fel lehet őket kötözni. Ezt már könnyebb elhagyni, a memóriaegység a másik végére került, mely csak 4 gigás lehet. A festés pedig 6 típusú lehet: USA, Brazil, Olasz, Korea, Mexikó, és Német. A memóriájukba gyárilag három szoftvert másolnak, melyek 60 napig ingyen használhatóak: UFDtoGO, OStoGO, Norton Internet Security 2010™.  55 x 37 x 11mm nagyságúak, 13 grammot nyomnak, és egységesen 29 dollárba kerülnek.

A harmadik kiszemelt egy golflabda lett. Vajon kinek is lehet ilyet ajándékozni? Ez eredeti labdákkal mégsem lehet összetéveszteni, ugyanis az USB csatlakozó nem lett elrejtve. Ez kicsit ront az összképen. 2-4-8Gb-os belső memóriával rendelkezik, 19-22-33 dolláros áron. Szín ügyileg csak fehérben létezik. 55 x 40 x 40mm-es, és 50 gramm, tehát a hármas legnehezebb darabja.

Természetesen mindegyik 2.0-ás USB-vel rendelkezik, és nem válogatnak ez operációs rendszerek között.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

My Friend Pedro - szépen teljesít a kasszáknál, idióta játékmódokkal ünneplünk
A My Friend Pedro szépen teljesít ahhoz képest, hogy egy indie-játékról van szó, ennek örömére új játékmódokkal leptek meg minket.
Tízszázalékos létszámbővítést hajt végre a LogMeIn Magyarországon
Az idei évtől kezdődően több globális funkciót is Budapestről lát el, ezért 10 százalékos bővülést tervez és várhatóan a jövő év elejére átlépi a félezres munkavállalói...
Pénteken lesz az első tisztán női űrséta
Villanyszerelés lesz a dolguk, már van megfelelő ruházat.
Szeret instagramozni? Hamarosan nagyobb biztonságban teheti majd meg
Az Instagram fejlesztői olyan funkciót készítettek, amivel megnézhető, melyik, harmadik féltől származó app milyen adatunkhoz fér hozzá. Szükség esetén módosíthatjuk ezt, de...
Háttérbe szorítja mobilfizetési riválisait az Apple
Egyszerűen nem engedi pénzügyi vetélytársai szoftvereinek, hogy hozzáférjenek a készülékein lévő NFC kapcsolathoz. Biztonsági okokra hivatkoznak.

További tech hírek >>