Franciaországban macerás most töltögetni


Meghaladja a 700 ezret azon francia internetezők száma, akiket illegális letöltéseik okán figyelmeztettek a hatóságok. A friss adatok szerint 165 internetező már a harmadik fázisban van, az ő internetkapcsolatukat akár fel is függeszthetik.

2010 januárjában került bevezetésre Franciaországban az a kalózkodás elleni törvény, amely az ún. fokozatos válasz rendszerének bevezetéséről rendelkezik.

A három csapásként is ismert stratégia szerint az illegális letöltőket figyelmeztetésben részesíti a törvény végrehajtásával megbízott Hadopi-ügynökség, három eredménytelen figyelmeztetés után pedig a jogsértők magatartását az internetkapcsolat felfüggesztésével is szankcionálhatják. Az első figyelmeztetéseket 2010 októberében küldték ki.

A TorrentFreak beszámolója szerint a napokban nyilvánosságra hozott adatok szerint 2011 novemberéig mintegy 736 ezer első figyelmeztetést küldött ki a hatóság. Második figyelmeztetésben 62 ezer internetező részesült, míg harmadik értesítést 165 internetező kapott. Utóbbiak azok, akikkel szemben a Hadopi-ügynökség eljárást indíthat.

A jogsértőkkel szemben alkalmazható szankcióról a jogszabály értelmében bíróság dönthet, amely testület nagyobb összegű pénzbüntetést szabhat ki a jogsértőre, de súlyosabb esetben akár az előfizető internetkapcsolatának egy évig terjedő felfüggesztését is elrendelheti.

A kalózkodási hírekkel foglalkozó portál szerint a Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) a héten teszi közzé friss kutatását, amely a kalózkodás elleni intézkedés zeneiparra gyakorolt hatásával is foglalkozik majd.

A Numerama oldalra hivatkozva közölt adatok szerint az IFPI tanulmánya pozitív irányú változásokról fog írni. A hír szerint a jogszabály hatására 22,5 százalékkal többet vásároltak a francia fogyasztók az iTunes-on, és legális leöltéseiknek köszönhetően 13,8 millió euróval járultak hozzá a gazdaság élénkítéséhez.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Elveszett legendák – Az EA elkaszált Star Wars játékainak nyomában
A Fallen Order sikeres megjelenésének apropóján sorra vesszük, milyen történetközpontú Star Wars játékokat kaszáltak el az évtizedben.
Kimondta a WHO: nem a rák vagy a szívbaj, hanem a a klímaváltozás a 21. század legnagyobb egészségügyi fenyegetése
A klímaváltozás jelentős egészségkárosító hatással bír – mutatott rá friss jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint bár egyre többen szenvednek...
Moderált durranás az első Humble Choice
A Shadow of the Tomb Raider az egyetlen húzócíme.
Letiltott engedélyek mellett is begyűjti a helyadatokat az iPhone 11 Pro
Ha minden létező engedély ki van kapcsolva, akkor is gyűjti a helyadatokat az Apple mobil.
Mindent kibír, de vajon megéri az árát? Strapatelefon teszt
Kipróbáltuk a Cat karcsú, állítólag mindenálló strapatelefonját, és alig hittünk a szemünknek. Teszt..

További tech hírek >>