Google nap: Irányítsd a házad Androiddal


A keresővel és a webbel kezdődött, de messze még az út vége: a Google a számítógépeink és telefonjaink után az otthonunk egyéb elektronikai cikkei fölött is átvenné az uralmat. Vagyis nem ők, hanem az Android, azon keresztül pedig mi.

Egy valamirevaló C kategóriás sci-fi tele van automatizált, önműködő kütyükkel, az emberek lakásában is mindent egy központi rendszer intéz a mosogatástól a levelek fogadásán át a redőny leeresztéséig. Valami ilyesmi világot tárt az érdeklődők elé a Google az Android@Home projekt bemutatásakor.

A cég elképzelései szerint ez a jövőbeli platform lehetővé teszi majd, hogy a lakásban fellelhető elektronikus eszközöket az Android oprendszer segítségével irányítsuk. Itt gondolhatunk olyan egyszerűbb dolgokra, mint a lámpák fel-le kapcsolása, de akár a TV, a mosógép vagy egy csicsás asztali párologtató is működésbe hozható lenne a Google platformján keresztül.

A CNN Money beszámolója szerint egy demót már tartott is a Google a tegnapi fejlesztői konferencián, ennek során egy tablettel kapcsolgatták a lámpákat a helyiségben. Hogy a keresőóriás mennyire komolyan veszi a projektet, azt jelzi, hogy már együttműködnek a Lighting Science-szel. A cég LED lámpákat gyárt, amelyeket a jövőben wireless kapcsolaton keresztül is lehet majd működtetni.

A keddi demonstráció alkalmával bemutattak egy Project Tungsten nevű házi médialejátszót is, amin Android OS fut. Ennek köszönhetően bármikor izzíthatunk rajta zenét, a lakás bármely pontján is vagyunk, elég egy Androidos telefon az irányításhoz. A kicsike ráadásul együttműködik a Google Music szolgáltatással is, de egyelőre nem tudni, mikor tervezik piacra dobni.

Kulcsszavak: android, google, lámpa, otthon, telefon
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

A történelem során először "hazugság" jelzés került Donald Trump bejegyzése mellé a Twitteren
Az Egyesült Államok elnöke szívesen és intenzíven használja – időnként nem bizonyított állításokat tartalmazó – véleményének világgá kürtölésére a Twittert. A...
0 forint a havidíj, ingyen van az internet is – év végéig biztosan marad a DIGIMobil díjcsomagja
Meghosszabbította az eredetileg június végéig meghirdetett bevezetési időszakát a DIGIMobil. Így a Digi és az Invitel ügyfelei újabb fél évig 0 forintos havidíjért, korlátlan...
Több millió félrevezető hirdetést távolítottak el weboldalaikról az online platformok üzemeltetői
Az ellenőrök azt vizsgálták, mely webhelyeken fogalmaznak meg hamis állításokat, illetve hirdetnek hatástalan szereket, nem létező vagy hamis termékeket a koronavírus-járvány kapcsán.
Little Nightmares – Már 2 millió példány fogyott a hangulatos horrorjátékból
A Bandai Namco bejelentette, hogy a Little Nightmares eladásai új mérföldkövet értek el, a játékból ugyanis már 2 millió kelt el.
Még rendes Huawei Kirin chip kerülhet a Mate 40 mobilokba
Az amerikai korlátozások állítólag még nem érintik a Kirin 1000-es lapkát.

További tech hírek >>