HP: befuccsolt a TouchPad


A HP nagy elvárásokkal dobta piacra a TouchPad tabletjét, melyet az iPad méltó vetélytársának szántak. Az embereknek azonban nem kellett, még jelentős árcsökkentés után is a hőbörgő eladók nyakán maradt a deszka, úgyhogy itt a kasza ideje: vége a táblagép, PC és telefongyártásnak, profilt módosít a cég.

Tanulságos kis történet a HP utóbbi néhány hónapja. A cég a TouchPad névre keresztelt kütyüvel szeretett volna egy minél nagyobb szeletet kihasítani a szépen virágzásnak indult tablet-piacból - a nyilatkozatok szerint még az iPad hegemónia megtörését sem tartották kizártnak.

Aztán a ketyere elkészült és piacra került, de (ahogy az talán sejthető is volt) nem hozta azt az átütő sikert, amit a gyártó remélt tőle. Nemhogy az iPadet nem tudta megszorongatni a TouchPad, de kifejezetten rosszul is fogyott.

A HP sok más, főleg Androidos táblákat gyártó céghez hasonlóan többszöri árcsökkentéssel próbált szélesebb felhasználói bázist kiépíteni, de az emberek így sem vették a TouchPadet. Százezres nagyságrendben maradt a viszonteladók nyakán az eladatlan tábla.

Nem járt jobban a HP Pre okostelefon sem, amihez szintén nagy reményeket fűztek. A készülék közelébe nem jutott az iPhone-nak, és az Androidos telók élmezőnyét is csak távolról figyelhette. A HP le is vonta a következtetéseket és leállította a WebOS eszközök fejlesztését. A hivatalos közlemény megerősíti, hogy kiszállnak a PC, telefon- és tabletgyártásból, a jövőben inkább szoftverfejlesztésből és azok licenszeléséből remélnek bevételeket.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Elindult a SpaceX Crew Dragon űrhajó a Nemzetközi Űrállomásra
Szombaton, magyar idő szerint 21 óra 22 perckor elindult a SpaceX Crew Dragon űrhajó. Két utasával a Nemzetközi Űrállomásra tart.
Akadozhat a Chrome böngésző a OnePlus mobilokon
A jelentések szerint már hónapok óta lefagy a Chrome a OnePlus okostelefonokon.
Ön is közelebb kerülhet egy magánűrhajóhoz
Ezeket a számokat kellett eltalálni hozzá.
Ilyen színekben jöhet a Samsung Galaxy Note 20 széria
Idén sokkal visszafogottabb színekben dobja piacra az új Note modelleket a Samsung.
Itt nézheti élőben: ma űrtörténelmet írhat a SpaceX és a NASA
Szerdán a rossz időjárás miatt törölték a startot, szombat este ismét megpróbálkoznak a Crew Dragon űrhajó felbocsátásával.

További tech hírek >>