Humán erőforrás


mobil csuklópánt

A jövőbe kalandozunk el egy kicsit, pusztán pár év távolságnyira, túl a nap-, és a szélenergia világán. Nem erőműnyi mennyiségre kell most hirtelen gondolni, csupán egy hívásnyi idő biztosítására, amit mi magunk állítunk elő, anélkül, hogy Hatvanig letekernénk a szobabiciklin.

Ez a kis szerkezet nem vállalkozik égbekiáltó mutatványra, de az, ahogy csinálja, mindenképpen egyedülállóvá teszi őt rokonai között, pedig, egyenes ági leszármazottja még nincs is. Ő egyedi, és első darabja nemzedékének. Pedig egy olyan problémát hivatott orvosolni, ami elég régóta fájlalja a modern ember fejét; a hívás közben lemerülő mobiltelefonok megoldatlan problematikáját. 

Létezik ma már USB-s, vagy éppen napelemes mobiltöltő, ha más nem, pótakkumulátor a zsebben, de ez a mostani mindegyiknél elegánsabb, és akár kocogás közben – zsebek nélküli öltözetben – is alkalmazható. A leginkább a csuklópántra emlékeztető készülék belőlünk állít elő energiát, pontosabban a bőrfelszín, és a környezeti levegő közötti hőmérsékletkülönbséget alakítja át elektromos árammá, amit egy kis akkumulátorban tárol.

Erről lepattintva a fedelet, tűnik elő az a mikro-USB csatlakozó, ami 2012-től elvileg szabvány mobilcsatlakozás lesz (állítólag), így a legtöbb akkori telefonkészülék kapcsolatképes lesz a szerkentyűvel. A technológia (Seebeck hatás, thermoelektronika), mi több, a prototípus már létezik, és működőképes is, nem véletlen, hogy már most elkezdődik a készülék promóciója. 

Lehet, hogy az ígért tíz-tizenkét perces beszélgetés, amit a karperec biztosítani tud, nem eget rengető vállalás (bár esetenként nagyon is hasznos lehet), de egy kis lépés jelenthet egy páratlan technológia belépéséhez a köztudatba, ami az embert használja fel a saját maga által elfogyasztott energia előállítására. Nekem kéne.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Három ingyenjátékkal újított az Epic
Pörgős akció, idegen bolygó felfedezése és börtönszökés van a terítéken.
Ismét tűz alatt a Nintendo: maszturbálós játék került fel a Switch eShopba
Sokaknál kiverte a biztosítékot a Don't Get Caught.
Egyszerűbbé teszi a hibabejelentést az új Radeon Software
A 20.7.1-es szoftvercsomag a Disintegration című játékhoz is kínál egy megfelelő profilt.
Hivatalos fotón a Google új Nest okoshangszórója
A kiszivárgott információk után a Google hivatalosan is megerősítette az eszköz érkezését.
Önkéntes korlátozással kaphat engedélyt a Fitbit felvásárlására a Google
A cég ígérete szerint nem fogja targetált hirdetésekhez használni a Fitbit felhasználók adatait.

További tech hírek >>