Jönnek az intelligens bevásárlókocsik


Az okostelefont már megszoktuk, az okostévét is elfogadjuk hamarosan, viszont lélekben már készülhetünk az intelligens, helyettünk gondolkodó bevásárlókocsikra is. A jó öreg cetlikre firkált bevásárlólistának lassan tényleg befellegzett.

Sokat kritizált fogyasztói társadalmunkban kiemelkedő jelentőséggel bír a vásárlás. Így gyakran találkozhatunk olyan próbálkozásokkal, melyek igyekeznek a vásárlást kényelmesebbé, hatékonyabbá tenni. Nemrég egy önjáró bevásárlókocsi prototípusát mutattuk be, most pedig itt a Smart Cart, ami észben tartja helyettünk, mit is akarunk vásárolni.

A rendszer működéséhez először is el kell készíteni a bevásárlólistát egy okostelefon alkalmazás segítségével. A Smart Cartokat rendes táblagéppel szerelték fel, amivel a vásárló telefonja szinkronizálni tudja a listát. Innentől kezdve nincs menekvés, ha valamit elfelejtenénk a kosárba dobni, a Smart Cart figyelmeztet eme ballépésünkre.

A wifis bevásárlókocsi kijelzője folyamatosan információval bombázza a vásárlót, augmented reality megoldásokat is segítségül hívva. Emellett (természetesen) reklámokat is megjelenít. A tesztüzem már zajlik egyes sanghaji szupermarketekben, ha az eredmények beváltják az SK Telecom reményeit, a rendszer gyors terjedésére számíthatunk.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Ezek voltak július legerősebb androidos mobiljai
Az AnTuTu kiadta a szokásos toplistáját a legerősebb androidos okostelefonokról.
Nagyon különleges tokot csinált a Galaxy Note 20 mobilokhoz a Razer
Speciális hőelvezetésre képes tokot rakott össze a Galaxy Note 20 okostelefonokhoz a Razer.
5G-t hoz a laptopokba a MediaTek chipje
Az Intel közreműködésével jövőre bukkanhatnak fel az első ilyen PC-k.
Innentől kezdve három nagy rendszerfrissítés jár a Samsung csúcsmobilokhoz
Három generációnyi Android-frissítés mellett kötelezte el magát a Samsung, ráadásul a Galaxy S10-ig visszamenőleg.
Hétvégi HBO premierek
Fináléjához érkezett a Doom Patrol második évadja. Premieren az Artemis Fowl és egy spanyol vígjáték sorozat, de érkeznek sikerfilmek is.

További tech hírek >>