Kísérlet közben tűnt el a szuperrepülő


Az amerikai katonai kutatásokért felelős DARPA olyen hiperszónikus légi járművet fejleszt, ami a hangsebesség hússzorosával tud közlekedni és egy óra alatt nagyjából mindenhova odaér a bolygón. A tegnapi teszten olyan gyors volt a gép, hogy azóta se tudják, hol lehet.

A Falcon HTV-2 elnevezésű pilóta nélküli repülő a tegnapi kísérlet során rendben levált a Minotaur IV-es hordozórakétáról, erről a DARPA is beszámolt hivatalos Twitter feedjükön. A gondok ezután következtek be, mikor a gép a menetrendnek megfelelően automatikusan megkezdte a siklást, elveszítették vele a kapcsolatot.

A Falcont korábban már tesztelték és akkor sem mentek simán a dolgok. A küldetés lényegi részének tekinthető automatikus repülés során 9 percnyi adatot sikerült rögzíteni, majd technikai nehézségek adódtak. A gép saját rendszere észlelte a meghibásodást, így megszakította a repülést és az óceánba zuhant. Előtte 17-szeres és 22-szeres hangsebesség közötti tempóval haladt.

A tervek szerint a Falconnak tegnap cirka 21 ezer km/h-ás sebességgel kellett volna átszelnie az atmoszférát a világűr határától indulva. A DARPA egyelőre nem árulta el, mennyi adatot sikerült gyűjtenie, de úgy tűnik, valószínűleg ismét az óceánba zuhant a masina, mielőtt az összes kitűzött célt teljesíthette volna.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

300 Hz-es kijelzőt kapott az új Razer Blade Pro 17
Mindössze 8 hónap után ismét új opciók közül válogathatunk a Razer zászlóshajója esetében.
Júliusban Kína is elindul a Marsra
Az előzetes tervek szerint július lesz az a hónap, amikor Kína elindítja első marsszondáját a vörös bolygó felé. Az út várhatóan 7 hónapig tart.
44,2 Tbps sávszélességet hajtottak ki meglévő optikai hálózatból
Az ausztrál tudósok által felfedezett technológia bevethető a meglévő kábelekkel is.
Kiszivárgott az eredeti Xbox forráskódja
És a Windows NT 3.5 egyik verziójának kódja is. Egyelőre nem tudni, mennyit segít ez a modderek életén.
[Hardver] MSI GF65 Thin 10SER laptop teszt
A gamer laptopok piaca napról-napra bővül, a múlt heti MSI GS66 Stealth után most a kistesót, a GF65 Thint mutatjuk be nektek.

További tech hírek >>