Kiszivárgott a Dell táblagépe


A Dell több sikertelen próbálkozás után egy olyan tabletet rakott össze, mely szinte minden helyzetben meg fogja állni a helyét.

A Dell a Microsofttal közösen újra megpróbál belépni az tabletek piacára. A vállalatnak korábban már több sikertelen próbálkozása is volt, de belátták, hogy ebből szerezhető a jövőben a bevételük nagy része.

Az első példány már napvilágot látott. A Windows 8-cal felvértezett táblagép neve még ismeretlen, viszont annyi biztos, hogy a többi tablettel ellentétben nem ARM, hanem egy két magos Intel Atom processzor lesz az alap. Méreteit tekintve egy szabványos 10,8 hövelykes kijelzőt fog kapni, mely 1366x768-as felbontással fog rendelkezni. A 8 megapixeles elsődleges kamera mellette egy 2 megapixeles előlapi kamerát fog kapni. Újdonságnak számít, hogy a képernyő mellett egy ujjlenyomat olvasó is be lesz majd építve és cserélhető lesz az akkumulátor. Információk szerint több változatban fog megjelenni, így 128, illetve 64 GB-os változatban fog piacra kerülni, de egységeen 2 GB RAMmal fognak rendelkezni. Akkumulátor terén is újítások várhatóak, mivel több kölönböző cellás akkumulátort lehet majd vásárolni, melyekkel 6-8, illetve 10-12 óra üzemidő is elérhető.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Ezekkel a mobilokkal készülhet az MWC-re a Sony
Több 5G-s okostelefont is visz az idei, Barcelonában tartott rendezvényre a Sony.
Digitális adót tervez Csehország, Trump válaszlépéssel fenyeget
Az adó olyan amerikai cégeket érintene mint a Google, Facebook, Amazon vagy az Apple.
Hatórás űrsétát hajtottak végre a Nemzetközi Űrállomáson
Több mint hatórás sikeres űrsétát hajtott végre szombaton a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két asztronautája, a küldetés során megszüntették a szivárgást a sötét anyag és...
A világon ötödikként ültettek be egy új eszközt Szegeden egy idős, Parkinson-kórban szenvedő betegnek
Új mélyagyi stimulációs eszközt ültettek be egy előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegnek szerdán a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a Kelet-Közép-Európában elsőként...
Mégis frissülhet Android 10-re a Samsung Galaxy S8 és Note 8?
Hivatalosan még nem erősítette ezt meg a Samsung, de idén mégis befuthat az Android 10 a régebbi csúcsmodellekre.

További tech hírek >>