Követhetővé tennék az illegálisan letöltött progikat


Fizető ügyfelekké tenné az illegális szoftverhasználókat Kínában az amerikai V.i. Labs. A cég olyan technológiát kínál, amellyel követhető, hogy egy programot hol és hány gépre töltenek fel a felhasználók engedély nélkül.

A V.i. Labs szerint 2011 júliusában mintegy 1,2 milliárd dolláros veszteséget könyvelhettek el ügyfelei a kalózkodás miatt, és ezen összeg felét Kínában realizálták. A technológiai szolgáltató ezen a helyzeten segítene fejlesztésével, amellyel szándékaik szerint a kalózok egy részét fizető ügyfelekké tehetnék.

A Computerworld portál beszámolója szerint a V.i. Labs olyan kódokat kínál ügyfeleinek, amelyeket számítógépes alkalmazásaikba építve követhetővé teszik a szoftverek használatát. A gyűjtött adatokból kiderül, ugyanazt a programot hány vállalkozás hány számítógépen használja engedély nélkül. Ezen adatoknak a birtokában a jogtulajdonosoknak lehetősége nyílik arra, hogy a kalózpéldányokat használó cégeket licence vásárlásra szólítsák fel, és így termékük után jövedelemhez jussanak. Tapasztalataik szerint ügyfeleik szolgáltatásukkal éves bevételeiket 10-25 százalékkal is növelni tudják.

A V.i. Labs szakértői szerint megoldásuk akkor a leghatékonyabb, ha elsősorban a jogsértő nagycégek esetében kísérlik meg a licencek érvényesíttetését, ezeknek ugyanis módjukban áll fizetni a felhasználói jogokért. Kína vonatkozásában pedig akkor lehetnek a legeredményesebbek, ha az amerikai piacon is érdekelt vállalkozások kalózkodása ellen lépnek fel. Nem minden cég hajlandó ugyanis fizetni, ha tetten érik, így ezen ügy jogi úton történő rendezése válik szükségessé.

A kínai bíróságok viszont nem fogadják el bizonyítékként a magánnyomozók által gyűjtött információkat, így a jogtulajdonosok két dolgot tehetnek: magánúton szerzett adataikat átadják a kínai hatóságoknak, akik saját hatáskörükbe is kivizsgálják az ügyet, vagy az Egyesült Államok bíróságán keresztül indítják meg az eljárást.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

A Spotifyt is leváltanák: zenehallgatós appot készít az anti-Facebook fejlesztője
Rakétaként száguldva tört elő egy kínai közösségi alkalmazás, a TikTok, amit sokan anti-Facebookként is emlegettek. A fejlesztő további területeket is meghódítana, megjelent rég...
Total War: Three Kingdoms – Máris rekordokat döntöget
Megjelent a Total War: Three Kingdoms s máris maga mögé utasította a széria legjobbjait, és a Steam ranglista élét is elfoglalta.
Profi felhasználóknak szánja új tévéit a Philips
A vállalat bemutatta a Hotelekbe, üzletekbe, irodákba való Professional Series Studio család tagjait.
Google: a phishing túlnyomó részét kiszűri a kétlépcsős azonsítás
Az online botok által indított támadások ellen pedig biztos védelmet nyújt - derül ki a vállalat nemrég közzétett kutatásából.
Két kép is készült arról, milyen lehet a Samsung Galaxy Note10
Bár még mindig hónapok választanak el bennünket attól, hogy a Samsung bemutassa az új csúcskészülékét, a Note10-et, renderelt képeken már megnézhetjük, milyen mobilra számthatunk.

További tech hírek >>