Lassú nettel a töltögetők ellen


Az internetes adatforgalom sebességének lassításával próbálja akadályozni egy alaszkai egyetem hallgatói kalózkodását és illegális letöltését.

Alaszka legnagyobb egyeteme, a University of Alaska Anchorage (UAA) a campus területén elérhető internet sebességének lassításával tervezi megakadályozni, hogy hallgatói az egyetemi internetkapcsolaton keresztül töltsenek le és osszanak meg szerzői jogot sértő tartalmat – írja a ktuu.com, alaszkai hírportál.

A vonatkozó jogszabályok értelmében a jogosultak, illetve az őket képviselő szervezetek jelezhetik az egyetemeknél, ha azok hálózatán keresztül illegális fájlmegosztást tapasztalnak. Az anchorage-i egyetem szerint az intézmény egyre több bejelentést kap, amely szerint diákjai kalózkodnak: 2008-ról 2010-re a beérkező panaszok száma megduplázódott, és az idei évben rekordszámú értesítést kaphatnak az eddig beérkezettek száma alapján.

A felsőoktatási intézmény képviselője szerint a panaszok elemzése során megállapították, a jogsértések többségét a kollégiumi termekben elérhető hálózaton követik el a hallgatók.

Az egyetem szerint a lassabb sebesség nem fogja akadályozni a hallgatókat abban, hogy tanulmányaikhoz kapcsolódó feladataikat ellássák, arra viszont nem lesz alkalmas, hogy nagy felbontású filmeket töltsenek le a hálózaton keresztül. Az elkövetkező hetekben bevezetendő változás miatt több hallgató is tiltakozik.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Doom Eternal – Középre igazított fegyverrel is játszhatjuk
A Doom Eternal bár modern játék, nem feledkezik meg azokról sem, akik az első két Doomon szocializálódtak.
"Van jobb gyógyszer, csak titkolják" – nem túl etikusan reklámoznak egy tablettát a Facebookon
A jelek szerint nemcsak a politikusok esetében kezeli lazán a Facebook a hirdetések ellenőrzését. Most épp egy HIV-gyógyszer kapcsán merült fel, hogy nem etikusan hirdetik a platformon, de...
Két fegyver, egy játékos, nulla halál: így nyomja egy élő Time Crisis-legenda
Egészen elképesztő produkciót mutatott be egy megszállott játékos.
80 Plus Gold minősítésű táp a SilverStone-tól
A gyártó újdonsága abszolút kulturált megoldásnak tűnik, és az árával sem szálltak el túlságosan.
Okos sütőket mutat be az LG a CES-en
A készülékek a fritőzt helyettesítő forrólevegős sütési funkcióval (Air Fry), mesterségesintelligencia-alapú vevőszolgálati megoldásokkal és az okos platformokhoz való...

További tech hírek >>