Látod? Nem látod? Na, látod!


Nos, néhány embernek biztosan lefittyedt a szája, amikor megvette a nagy képernyős 3D-s tévéjét, majd vett hozzá egy aktív „shutter”szemüveget is. Mert bizony mondom néktek, ha nem egy gyártótól származik a keretes nézőke és a tévé, nem biztos, hogy nagy élményben lesz részünk.

Nemrégiben egy fiatalember belefutott a problémába, ugyanis miután megvásárolta a tévé készüléket, nem kapott hozzá aktív szemüveget ugyanott, ezért hát egy másik bevásárló helyről szerezte be azt. Természetesen más gyártó által piacra dobott okulárét vett szegény, így nem is volt akkora az öröm, mint amekkorára számított. 

Tudniillik, mikor hazaért és kipróbálta, nem működött a rendszer. Rövid utánajárás után kiderült, hogy nincs kőbevésett szabvány a 3D-s tévék és az élvezetükhöz szükséges szemüvegek terén, így fordulhatott elő, hogy a Samsung szemüveg segítségével nem volt térhatású a Panasonic tévé képe. Biztos szomorú lehetett az úriember, ám amikor átment hozzá a barátja (gondolom segíteni), kis idő múltán röhögésben törtek ki, mivel a barát fordítva is felvette a szemüveget (orrnyeregpánt felfelé) és úgy működött! Jómagam nem igazán értem hogy sikerülhetett a dolog, ezért nem is mennék bele a magyarázásba. Remélem Blackbird barátunk tudja a titkot és elmondja a miértjét. Azt viszont remélem, hogy a gyártók összeülnek egy jó kis megbeszélésre, melynek keretén belül kitalálják a megoldást a problémára!

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Kiterjesztett valóság szemüveget készít a Facebook
A társaság erősítheti a fejlesztéseit a területen, mert egy exkluzív partnerre tett szert.
Nanodrónokat vethet be a bűnüldözésben az EU
Retteghetnek a maffiózok: a mindössze 33 grammos apróságok akár 2 kilométerre is el tudnak repülni.
A szülők 28 százaléka aggódik a káros online tartalmak miatt
A 7–12 éves korú gyermeket nevelő szülők több mint egynegyede az erőszakos vagy szexuális tartalmaktól fél.
Az Androméda-törzs [filmkritika]
Újabb klasszikus vírusfilmet vettünk elő. Michael Crichton, a Westworld írójának látomása ma is érvényes kérdéseket vet fel.
Évtizedes mélypont felé száguld a mobilpiac
A CCS Insight szerint 250 millió okostelefonnal kevesebb fogyhat idén, mint tavaly.

További tech hírek >>