Lopás elleni riasztó


Szeretjük a Japán székhelyű Thanko termékeit. Jó néhány darabról be is számoltunk már nektek az USB-s kütyüik knálatából, melyeket most a notebook őr követ a sorban, melynek mindössze annyi a feladata, amit a cím és a neve is sugall.

Megvédi hordozható számítógépünket a briganti, betyár tolvajok ellen, ha munkahelyünkön elhagyjuk az asztalunkat, rajta értékes laptopunkkal. A védelemhez mindössze csatlakoztatni kell az eszközt a hordozható masina USB portjához, áttolni a gombot off állásból on-ra és már védett is a sokat érő készülékünk.

Ahogy a gyártó/forgalmazó oldalán olvastam, a kütyü biztos védelmet ígér, hiszen amikor elemelnék notinkat, az USB kábel kihúzódik a foglalatból, ezáltal máris beindul a riasztási hercehurca, őrült sipákolás képében. Remek! A kis eszközt kiállításokra, boltok bemutatótermeibe is ajánlja a gyártó, hiszen ezeken a helyeken általában sok, sokat érő eszköz van kipakolva bemutatás céljából és az ott álló személyzetnek nem mindig van lehetősége árgus szemekkel figyelni a kiállított darabokra. 

Egyetlen kérdés merült csak fel bennem, mi van akkor, ha a tolvaj egyszerűen kikapcsolja a kis strázsát, mert éppen ismeri és tudja, hogy az biza lebuktatja, ha nem „cirkunveniálja”? Nos, a válasz egyszerű. A beépített kis szenzor figyeli a 2 méteres környezetében előforduló mozgást is, így a titkon megközelítés szinte lehetetlen. Kérdés persze, hogy ez mennyire működik. Mindenestre a Thanko USB Alarm mindössze 17 dollár értékű yenért kapható, így egy próba nem fog anyagi romlásba vinni minket. 

 

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Desperados 3 - Demó és egy új trailer is érkezett
A közelgő megjelenés előtt lehetőséget kaptunk arra, hogy belekósoltjunk a vadnyugati taktikai játékba.
A Vodafone javasolja: rendszeresen töröljön a böngészőjében, úgy élvezetesebb lesz az internet
A véleménybuborékot (filterbuborékot) vizsgálta a Vodafone Magyarország megbízásából készített kutatás. A vállalat arra volt kíváncsi, hogy a hazai netezők tartalomfogyasztását...
Most már biztos, hogy Cate Blanchett szerepelni fog a Borderlands-filmben
Eli Roth ismét együtt dolgozhat az Oscar-díjas színésznővel.
Jövőre érkezik az utolsó processzor a Socket AM4-es foglalatba
Az idén befutó Vermeer után úgy néz ki, hogy még lesz egy köztes frissítés a DDR5-re való átváltás előtt.
Újra kínál korlátlan adatot a Vodafone
5G-t viszont csak a legdrágább díjcsomaghoz ad a szolgáltató.

További tech hírek >>