Megint megváltozik a Google menü


Még mindig nem fogyott el az átdizájnolás lendülete a Google házatáján. Mire nagyjából megszoktuk a Google+ funkciókkal turbózott fekete egyentoolbart, már el is köszönhetünk tőle.

Az egységes kép kialakítása érdekében a Google+ esetében megismert dizájn szép lassan megjelent a többi fontos Google szolgáltatáson is, a fekete felső menüsorral együtt. A keresőóriás termékeinek könnyebb elérhetősége mellett a Google+ funkciók kaptak még rajta hangsúlyt, itt jelennek meg az értesítések és bármikor megoszthatunk rajta keresztül a Google közösségi oldalán.

A hivatalos Google blogon azonban tegnap bejelentették, hogy a cirka fél éve tartó átdizájnolás hullám nem ért még véget, és elérte a végzet a fekete menüsort is. A sáv eltűnik, a Google+ funkciók pedig az adott termék fejlécében, a Google logóval egy sorban kapnak helyet.

A termékek közötti navigációt a továbbiakban egy függőleges menüsor váltja ki, amit az egérrel a logóra parkolva csalogathatunk elő. A változtatást folyamatosan teszik majd elérhetővé a felhasználóknak a következő napokban.

Kulcsszavak: google, internet, menü, navigáció, net
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Három plusz három processzormaggal készül az Intel
A Core és az Atom sorozat is megkapja a maga frissítését, de az igazán érdekes fejlesztés a Foveros.
Fortnite – Visszatérhet Thanos?
A Bosszúállók: Végtelen háború főgonosza, Thanos és kesztyűje limitált ideig már vendégeskedett a Fortnite-ban, de most talán visszatér.
Mégsem kémkedtek az Apple-nél? Nem találják a kémchipeket
Az alaplapgyártó belsős nyomozása megerősítette a vállalat korábbi állítását, miszerint nem találtak arra utaló jelet, hogy Kína rizsszemnyi chipeket tett volna a Supermicro...
Forradalmi megoldással állt elő az Intel, amivel képesek leküzdeni a fizikát
Az Intel szerdán bejelentette a világ első olyan technológiáját, ami lehetővé teszi, hogy 3D-s processzorokat gyártsanak.
LG LK6100: olcsó Full HD tévé a tesztpadon
Kipróbáltuk a webOS 4.0 okostévérendszerrel is rendelkező LCD tévét.

További tech hírek >>