Megjött az első nagyobb frissítés a Windows 8.1-hez


Magyarországi idő szerint tegnap este 19:00 tájban jelent meg az első nagyobb frissítés a Windows 8.1-es operációs rendszerhez, amelyet elsősorban Update 1 elnevezéssel illették.

A korábbi frissítéssel ellentétben (amikor Windows 8-ról Windows 8.1-re frissült a rendszer) ezt nem az Áruház alkalmazáson keresztül, hanem a Windows Update jóvoltából kaphatják meg az arra vágyó felhasználók. A Windows 8-as esetében - amelynek egyébként 2016 január 12-én jár le a támogatása - még nem volt kötelező a 8.1-re váltani azért, hogy biztonsági frissítések védjék a gépet, ezúttal a Microsoft nem ennyire "megengedő" - a 8.1-es felhasználók kénytelenek telepíteni az Update 1-t, ha azt akarják, hogy májustól kezdve folyamatosan jöjjenek a biztonsági javítások.

És melyek a legfontosabb újdonságok, amelyeket a tegnap érkezett frissítéssel kapunk? Miután lecsordogál a valamivel több, mint 2 GB-nyi adat, és a gép újraindul (vagy újraindítjuk frissítés után, vagy pedig egy finom kis üzenet keretein belül közli, hogy egy nap múlva ha akarjuk, ha nem, ő újraindul), az első, ami szembetűnik, az az, hogy a Windows Áruház csempéje (azaz most már ikonja) a tálcán csücsül. Alapértelmezett (amíg ki nem kapcsoljuk) lett a modern (metró) alkalmazásoknál az, hogy futtatásuk időtartama alatt, asztali alkalmazásokhoz hasonlóan a tálcán jelenik meg a csempéjük miniatürizált változata, sőt, a számunkra kedves modern alkalmazásokat ki is tűzhetjük a tálcára, és onnan indíthatjuk. Ezt követően a modern alkalmazások - szinte - ugyanúgy viselkednek, mint asztali társaik: jobb felső sarokban egy bezárógombbal be lehet zárni őket, le lehet kicsinyíteni az ablakot, illetve tetszés szerint át is lehet méretezni azt. Ebből pedig az is adódik, hogy az eddigiekkel ellentétben a tálcát a modern alkalmazások futtatása közben is elérhetjük.

[caption id="attachment_9070" align="alignnone" width="899"]A jobb egérgombbal kattintva kapjuk meg az asztali környezethez hasonló menüt. / fotó: neowin.net A jobb egérgombbal kattintva kapjuk meg az asztali környezethez hasonló menüt. / fotó: neowin.net[/caption]

Figyelembe véve azt, hogy a felhasználók többsége nem érintőképernyős eszközzel rendelkezik, a Microsoft a Start képernyőn is eszközölt néhány változást. Egy adott csempére való jobb kattintás után nem az alsó sávban jelenik meg a modern alkalmazásokra jellemző egységes opciósor, hanem - szintén az asztali ikonokhoz hasonlóan - egy, az adott alkalmazásra vonatkozó beállításokat kapjuk meg, például az átméretezést, a tálcára való kitűzés és az alkalmazás eltávolításának lehetőségét.

[caption id="attachment_9071" align="alignnone" width="511"]Nem kell sokat kutatni, hogy megtaláljuk a leállítás menüpontját. / fotó: neowin.net Nem kell sokat kutatni, hogy megtaláljuk a leállítás menüpontját. / fotó: neowin.net[/caption]

Egyszerűbbé vált a leállítás, újraindítás és alvás funkciók elérése is: a start képernyőn a felhasználó neve melletti ikonra kattintva könnyedén elérhető mindhárom opció; a Windows legújabb verziójában - főleg a 8-as esetében - ezek a lehetőségek igen el voltak rejtve. És végül némi "törődő gondoskodás" azok számára, akik a Windows 8.1 Update 1-et új telepítéssel teszik fel a gépre (a frissítésnél ez nem jön elő): a telepítő észleli, hogy érintéssel vezérelhető eszközzel van dolga, vagy sem, így az előbbinél a start képernyő az alapértelmezett bootolás után, az utóbbinál pedig közvetlenül az asztalra viszi a rendszer a felhasználót.

Ui.: A Start menü "megreformálása" egyelőre várat magára, de a BUILD konferencián ezzel kapcsolatban is kaptunk némi információ-morzsát:

 

Kulcsszavak: update 1, windows 8.1
Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Megszólalt a YouTube a Pesti Srácok törléséről
Negyedévente több tízezer csatornát törölnek hasonló okból, mint most a Pesti Srácokét.
1160 évvel ezelőtt egy ember úgy gondolta, ő most bizony repülni fog
Ebben a pillanatban is legalább félmillióan repülnek a levegőben, de bő ezeregyszáz évvel ezelőtt még senki sem szárnyalt a levegőben – egy ötletes feltalálót kivéve, aki messze...
Ez történt: nehéz körülmények között szállt le egy Wizz Air-járat
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
6000 éves sírokat tártak fel a Nílus deltájában
Hatezer éves, predinasztikus kori sírokra bukkantak egyiptomi régészek a Nílus folyó deltájának térségében, Dakahlíja tartományban.
Egy új gyorsteszt a légúti betegségek akár 40 kórokozóját is kimutatja
A fertőző légúti betegségek akár 40 kórokozóját, köztük az új koronavírust és a madárinfluenza vírusát is ki lehet mutatni egy órán belül egy új eszközzel, amelynek...

További tech hírek >>