Okos termosztáttal léptünk egy fenntartható jövő felé


December 3-án nagy sikernek örvendő bemutató­konferencia keretében került bemutatásra az első, Romániában, Erdélyben, Székelyudvarhelyen fejlesztett és gyártott, okos termosztát.

A több mint 70 résztvevő előtt bemutatott termék iránti érdeklődés leginkább az előadás után feltett rengeteg kérdésben mérhető. Farkas Levente vendégelőadó a Marketingiskola.ro megalapítója. Emberi megközelítéssel beszélt a tudatos, okos döntések fontosságáról önmagunk és a világ jobbá tételére. Gogolák-­Hrubecz Zsolt, a Multinvest cégcsoport tulajdonosa egy -­ a régióban egyedülálló -­ zöld irodaház megálmodója, tulajdonosa és működtetője.

A vásárhelyi üzletember az okos­eszközök gyakorlati hasznáról mondta el tapasztalatait sok érdekes információval fűszerezve, sajátos humorral ötvözve. Végül az okos termosztát került leleplezésre. Ez az eszköz a kényelem fokozása mellett segít a fűtés és légkondícionálás költségeinek a csökkentésében és amellett, hogy közelebb visz a székelyföldi okos ház koncepcióhoz, amellett, hogy segtségével megtakarítás érhető el, még a környezetvédelmet is szem előtt tartja.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Ingyenes Netflix rivális érkezik
De azért van egy-két kis trükk a dologban, amitől rögtön nem olyan vonzó a Plex szolgáltatása.
Kedden kezdi árulni az Apple az új szuperszámítógépét, ami egy lakás árába kerül
Az Apple eredetileg őszre ígérte a nyáron bemutatott Mac Pro érkezését, ez azonban decemberre tolódott. Technikailag viszont mégis ősszel dobják piacra.
Ultrahangos érzékeléssel egészül ki a Nest Hub
Ha a felhasználó távolabb áll, a megjelenített betűméret is nagyobb lesz.
Ultrahangos érzékeléssel egészül ki a Nest Hub
Ha a felhasználó távolabb áll, a megjelenített betűméret is nagyobb lesz.
Gigabírságot kapott Magyarországon a Facebook
A GVH eddig soha nem szabott ki ekkora bírságot fogyasztóvédelmi ügyben.

További tech hírek >>