OreObject Sphere Touch gömbegér


Érdekes kis asztali rágcsálóra bukkantam a minap, melyről első ránézésre leginkább a Star Wars halálcsillaga jutott az eszembe. Pedig semmi köze a méltán híres filmsorozat (mű)holdjához.

Bizony nem a film inspirálta az egér megszületését, hanem sokkal inkább az ergonómia és az innováció jegyében jött létre, legalábbis a gyártó állítása szerint. A szóban forgó kurzormozgató minden darabja kézzel készült, méghozzá főleg olyan anyagok felhasználásával, mint a porcelán, acél, titánium és platinum. Ez utóbbi három matéria az egér házát adja, tehát a külső borítást. S hogy a porcelán mire való? Nos, a kis „rágcsáló” talpába nyolc darab kis égetett, mázas agyag golyócskát helyeztek, hogy inkább guruljon a kis drágaság, mint hogy csússzon a hasán, ahogy hétköznapibb társai. A tervezők azt állítják, hogy a kis golyóbisok a súrlódásmentes mozgatás végett kerültek az egérbe, mely olyan érzést kelt, mintha a súlytalanság állapotában használnánk. Erre azért kíváncsi lennék. Egyébként Mac és Windows kompatibilis a kis periféria (Windows XP, Windows Vista, Windows 7, Mac OS X Leopard 10.4).

További érdekesség, hogy a gyártók érintőgombokkal látták el az eszközt, így egy csepp erőt sem kell kifejteni a klikkelésekhez, illetve a görgető tárcsa helyett egy lézeres érzékelő végzi az oldalak le és fel tekergetését. Az OreObject Sphere Touch három változatban rendelhető elő, méghozzá nem csekély áron. A rozsdamentes acélból „kovácsolt” darabhoz „már” 155 dollárért hozzá juthat az ember, míg a titánium típusú 175, a platinum kiadás pedig 225 dolcsi kicsengetése után vihető haza. Azért ez elég komoly árfekvés egy egérért, főleg hogy semmi olyan nincs benne (kivéve talán a formát és az anyaghasználatot), ami ezt indokolná. Ráadásul szerintem az alkalmazott anyagok igencsak izzaszthatják az ember tenyerét, ami bizony elég kényelmetlen érzés munka közben. Mindez persze csak az én személyes véleményem. Az viszont tényleg elmondható a kicsikéről, hogy mutatós darab, így akár az íróasztalunk dísze is lehet.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

System Shock – már most fantasztikusan néz ki a remake
A System Shock remake lassan, de biztosan halad a megjelenés felé, szemet gyönyörködtető felvételeket kaptunk a pre-alfából.
The Division 2 – 15 perc is sok a Sötét Zónában
A The Division 2 egyik legikonikusabb helyszíne a Sötét Zóna, melyet a most megjelent videóban alaposan szemügyre is vehetünk.
Anthem – nem lesz meg a 60 FPS konzolokon
Az Anthem az ígéretek szerint mindkét konzolon konstans 30 képkocka/másodperces képfrissítéssel fog futni, felbontástól függetlenül.
Overwatch – idén is visszatér a holdújév
Ahogy arra számítani lehetett, az Overwatch idén is megünnepli a holdújévet, közel egy hónapon át tart majd az esemény.
Nyomozás a génadatbankban: forradalom vagy totális indiszkréció?
Egyesek a bűnügyek megoldásának forradalmi eszközeként, mások adatvédelmi szempontból különösen aggályos fejleményként értékelik, hogy a rend őrei egyre többször kutakodnak...

További tech hírek >>