Rekordértékű csempészárut fogtak Kínában


A rekordértékű csempészárút a kínai hatóság még az előző hét folyamán kapcsolta le, melyről nemrég számolt be az nddaily.

A zsákmány nem csak azért fontos, mert rekordértékű áruról van szó, hanem azért is, mivel ez a fogás egy komplett csempészhálózat vesztét okozta. A banda foglalkozása egész eddig az volt, hogy HongKonból Kínába nagy értéká fotós felszereléseket csmpészett. Az üzlet jól hozott a konyhára a két ország közti árkülönbségek miatt. Míg HongKongban egy Canon 5D Mk II 1850 dollár között mozog, addig Kínában közel 2400 dollárt kérnek el egy ugyanilyen termékért. Ez magyar forintban számolva közel 120 ezer forint kölönbség. Eddig már közel 60.000 fényképezőgépet és 13.500 objektívet csempészett a hálózat. Ki lehet számolni mennyit keresett a banda ezzel az akcióval...

A fogás, mely az egész hálózatot leleplezte egyes információk szerint az utolsó szállítmány lett volna, mivel a csempészek már érezték, hogy rájuk szálltak a hatóságok. Az utolsó szállítmány értéke összesen 63,5 millió amerikai dollárt ért, melyek után természetesen nem akarták befizetni az államnak járó illetékeket. Az áru nagy része  Canon EOS 5D Mark II és Nikon D5000 vázakból állt.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

A Spotifyt is leváltanák: zenehallgatós appot készít az anti-Facebook fejlesztője
Rakétaként száguldva tört elő egy kínai közösségi alkalmazás, a TikTok, amit sokan anti-Facebookként is emlegettek. A fejlesztő további területeket is meghódítana, megjelent rég...
Total War: Three Kingdoms – Máris rekordokat döntöget
Megjelent a Total War: Three Kingdoms s máris maga mögé utasította a széria legjobbjait, és a Steam ranglista élét is elfoglalta.
Profi felhasználóknak szánja új tévéit a Philips
A vállalat bemutatta a Hotelekbe, üzletekbe, irodákba való Professional Series Studio család tagjait.
Google: a phishing túlnyomó részét kiszűri a kétlépcsős azonsítás
Az online botok által indított támadások ellen pedig biztos védelmet nyújt - derül ki a vállalat nemrég közzétett kutatásából.
Két kép is készült arról, milyen lehet a Samsung Galaxy Note10
Bár még mindig hónapok választanak el bennünket attól, hogy a Samsung bemutassa az új csúcskészülékét, a Note10-et, renderelt képeken már megnézhetjük, milyen mobilra számthatunk.

További tech hírek >>