Robotok Fukusima romjai között - VIDEÓ


Új típusú robotok segítik a veszélyes sugárzás közepette dolgozó emberek munkáját Japánban, melyek szinte bármilyen romos területen tudnak mozogni. A megrongálódott reaktorok környékén mérik majd a sugárzást és videofelvételeket készítenek.

Az IRS Intézet (International Rescue System Institute) nemrég készült el a modell fejlesztésével és a szigetországot sújtó dupla természeti csapás révén máris alkalom nyílt az éles bevetésre. A távirányítással működtetett masinákból 23 darabot küldenek Fukusimába, hogy segítség a sérült reaktorok megmentésén dolgozók munkáját.

A ketyerék bizonyos mértékig vízállóak és a sugárzást is jól bírják, jelenleg 20 sievert körüli a maximum dózis, aminél még működőképesek. Összehasonlításképpen, az erőműben dolgozó embereknél 250 mSv-re emelték a dóziskorlátot.

A 23 robotból álló egységnek két fő feladata lesz. Egyrészt mérik majd az erőmű területén a sugárzást, illetve a levegő gázösszetételét, másrészt videókat készítenek, hogy a mentési munkálatokat irányítók is tökéletesen tisztában lehessenek a sérült reaktorok körül uralkodó állapotokkal.

A 27 kilós robotokat 2 kilométeres távolságból irányítják majd. Két videón is meg lehet nézni őket működés közben. Az elsőn egy kifejezetten meredek falon halad a ketyere, a második pedig jól mutatja, hogy milyen botrányos terepviszonyok között sem hajlandó elakadni.

##240471##

##240473##

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

A Valve elindította saját streamelő szolgáltatását, a Steam TV-t
Saját streamelő szolgáltatást indított a Valve Steam TV néven, azonban az oldal csak rövid ideig múködött, jelenleg már nem elérhető.
Megváltozik a tévés lottóhúzás
Módosul a számhúzók létszáma és újfajta nyereményeket is osztanak majd.
Közepesen olcsó telefon, buktatókkal
A Vodafone Smart N9 tudása az árához képest kevés.

További tech hírek >>