Steve Ballmer: Megpróbáltuk túl nagy feladat!


Nem minden nap halljuk, hogy egy órásvállalat vezérigazgatója elismeri, hogy elvesztegetett idő egy termék. Ám Steve Ballmert nem ilyen fából faragták, ugyanis ő kiállt, és azt mondta:

„Megpróbáltuk, túl nagy feladat volt, és elvesztettünk ezer munkaóra innovációt,” Minden hiába volt a Vista fejlesztésénél, mivel a cég eddigi legsikeresebb termékét a Windows XP-t még mindig széles körben alkalmazzák immáron lassan 10 éve. Nem magával a Vistával mint termékkel volt a baj, hanem inkább a tálalásával. Sok késés, és az előre beharangozott nagy újátok elmaradása miatt, a felhasználók bizalma megrendült a termékben. Egyszerűen túl sokat vártak tőle az emberek.  A sajtó azonnal szétcincálta, nem dicsérte annyira mint a Windows XP-t, erre az Apple még egy lapáttal rádobott a „Mac vs. PC” reklámkampánnyal, ami nyilvánosan a laikusok számára is közérthetően rávilágított a hibákra, és az újításokat elfelejtette kiemelni…

Ezután a Microsoftnak még voltak kísérletei a termék népszerűsítésére, ám a nagy terv, miszerint átveszi az XP helyét nem sikerült. A Windows 7 azonban egy kicsit talán ráncba szedi a megtépázott hírnevét a redmondi gigacégnek, mivel a szakmai vélemények, és ami talán a legfontosabb a felhasználók véleménye szerint is méltó utódja lehet a réges-régi XP-nek.

Szerintetek a Vista tényleg rossz termék volt, vagy csak a körítés áldozata lett?

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Ügyes trükköt tud a Google Pixel 3 kamerája
Felvétel közben is képes fps-értéket változtatni az új Google okostelefonok kamerája.
Programajánló: Budapesten kerül megrendezésre az AIME 2018
Az Academia-Industry Matching Eventen a kutatók és a szakemberek oszthatják meg egymással új eredményeiket.
Ha ez tényleg működik, az áttörés: szén-dioxidból csinál áramot egy új akkumulátor
A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói olyan akkumulátort fejlesztenek, amely képes egyszerre két, igen komoly problémát is megoldani: csökkenti a szén-dioxid szintjét és áramot termel...
Napokon belül itt az HTC blockchain-mobilja
Október 22-én elvileg hivatalosan is bemutatkozik a blockchain-mobil.
A Google Street View-t böngészve fedezte fel a férj, hogy felesége megcsalja
A Google utcakeresője sokszor szerepelt már a hírekben, de amiatt valószínűleg még soha, hogy egy férj a szolgáltatás segítségével buktatta le hűtlen nejét. Most ez is megtörtént.

További tech hírek >>