Top 10 okostelefon 2015 – II. rész


Előző cikkünkben megnéztük az első öt versenyzőjét top 10-es okostelefon listánknak, következzen a másik öt csúcsmodell.

Samsung Galaxy S6 és S6 Edge

samsung-s6

Nem véletlen, hogy a listán a Samsung több modellje is képviselteti magát - a dél-korai gyártó az Androidos telefonjaival - legyen az csúcskategória vagy akár közép- és belépőszintű telefon - igencsak tarol a piacon. Hibázni sem nagyon lehetett, hiszen a konkurencia sem pihent a Galaxy S 3 óta - az előrendelések ill. a későbbi eladások azonban úgy tűnik, igazolják a Samsung stratégiáját. Mindkét modellnek kiemelkedően szép kijelzője van, az Edge verzió a lekerekített oldalaival magabiztosan hozza a Samsung rajongók számára a "kell" életérzést, az ujjlenyomat-olvasójával pedig sikeresen alkalmazta az Apple által szélesebb körben elterjesztett azonosítási módszert. Az áruk újonnan 200.000 forint felett van, a tárhelytől függően, sőt, az Edge modellek 128 GB-os verziójáért akár 300 ezer forintot is elkérhetnek.

Samsung Galaxy S6

Méret, tömeg: 143,4 x 70,5 x 6,8 milliméter, 138 gramm

Kijelző: 5,1", 1440*2560 (577ppi)

Samsung Exynos 7420, 1,5 GHz-es, négymagos Cortex-A53 és 2,1 GHz-es, négymagos Cortex-A57

RAM: 3GB

Tárhely: 32/64/128 GB (modellfüggő), SD-kártya bővítési lehetőség nincs

Kamera: 16 MP elsődleges, 5 MP másodlagos

Extrák: kamerán élő HDR, ujjlenyomat-olvasó, véroxigén-telítettség mérő, légnyomásmérő, ultratakarékos üzemmód

Samsung Galaxy S6 Edge

Méret, tömeg: 142,1 x 70,1 x 7 milliméter, 131 gramm

Kijelző: 5,1", 1440*2560 (577ppi)

Samsung Exynos 7420, 1,5 GHz-es, négymagos Cortex-A53 és 2,1 GHz-es, négymagos Cortex-A57

RAM: 3GB

Tárhely: 32/64/128 GB (modellfüggő), SD-kártya bővítési lehetőség nincs

Kamera: 16 MP elsődleges, 5 MP másodlagos

Extrák: kamera élő HDR, ujjlenyomat-olvasó, véroxigén-telítettség mérő, légnyomásmérő, ultratakarékos üzemmód, elő és hátlapon is Gorilla Glass 4

https://www.youtube.com/watch?v=5BvNHWQ-BiA

https://www.youtube.com/watch?v=Ws9KAQS02Yo

-----------------------------------------

LG G4

lg-g4

A G3-as modell után az LG prémium-készüléke egy bőr hátlapot kapott néhány modellje esetében, amely tagadhatatlanul szemet vonzó tulajdonsága a telefonnak. Az újabb modellben főleg a kamerán, rendszersebességen és a kijelzőn látszik az, hogy az LG mérnökei nem hagyták, hogy a konkurencia lehagyja őket. Az optimalizálás sikerült is, amelyet mind a szintetikus tesztek, mind pedig a mindennapi használat is igazol. Az érdekessége a telefonnak, hogy a bekapcsológomb és a hangerő gombok a készülék hátulján (!) találhatók meg. Az ára 190-210.000 forint között mozog kártyafüggetlenül.

Méret, tömeg: 148,9 x 76,1 x 6,3 - 9,8 milliméter, 155 gramm

Kijelző: 5,5", 1440*2560 (538 ppi)

Qualcomm Snapdragon 808, 1,44 GHz-es, négymagos Cortex-A53 és 1,82 GHz-es, kétmagos Cortex-A57

RAM: 3GB

Tárhely: 32 GB (bővíthető)

Kamera: 13 MP, autofókusz, hátlapi, 8 MP előlapi

Extrák: optikai képstabilizátor, lépésszámláló, gyorsulásmérő, értesítő led

https://www.youtube.com/watch?v=xzS5YPyIXTE

-----------------------------------------

Nokia Lumia 930

lumia-930

Nem most volt, hogy a Windows Phone operációs rendszerrel új zászlóshajó jelent volna meg a Microsoft háza tájáról, és ez bizony a WP rajongókat nem kimondottan tölti el örömmel. Megjelentek ugyan az 1320, 1520-as, nagyobb képernyővel rendelkező készülékek, de igazán csúcsmodellt a Nokia (Microsoft) már jó ideje nem adott ki. A 930-ad külseje a Nokia jobb szokásaihoz híven a prémium életérzést sugározza, a Windows Phone rendszer pedig egyébként is igencsak jól optimalizált - bizonyítandó ezt, hogy az 512 MB RAM-mal felszerelt készülékek is akadozás nélkül teszik a dolgukat. A "glance screen" funkció (ahol lezárt képernyő mellett is megjelenít a rendszer bizonyos információkat, mint például az órát) hiánya sajnos igen fájó pont a Lumia rajongók számára. Újonnan 120-130 ezer forint az ára, bár nem mostanában kiadott készülékről beszélünk.

Méret, tömeg: 137 x 71 x 9,8 milliméter, 167 gramm

Kijelző: 5", 1080*1920 (441ppi)

Qualcomm MSM8974 Snapdragon 800, Quad-core 2,2 GHz Krait 400

RAM: 2GB

Tárhely: 32 GB (nem bővíthető)

Kamera: 20,1 MP, autofókusz, LED-es villanyófény

Extrák: vezeték nélküli töltés

https://www.youtube.com/watch?v=j4P3dO-thEg

-----------------------------------------

OnePlus One

oneplus-one

Utoljára maradt egy igen érdekesnek mondható telefon. A "noname" készülékek kategóriájából Dunát és Tiszát lehet rekeszteni, van közöttük azonban olyan, amely különböző okok miatt kitűnik a többi közül. A telefont az Android egyik eléggé elterjedt változata, a CyanogenMod hajtja, amely végtelen mennyiségű testreszabási lehetőséggel ruházza fel az amúgy is könnyedén formálható Androidot. A telefon elsősorban a specifikációkhoz képest viszonylagos alacsony árával keltette fel a "kockák" érdeklődését. Megvásárolni újonnan jelenleg azonban nincs túl sok esélyünk: a honlapra elnavigálva mindkét modellből az "out of stock", azaz elfogyott üzenetet kapjuk. Korábban sem volt egyszerű hozzájutni a telefonhoz: a készüléket ugyanis korlátolt példányszámban, csak meghívásos módszerrel lehetett beszerezni. Ha valahol mégis hozzá tudunk jutni, akkor az körülbelül 80-90.000 forintunkba kerül. Néhány napon belül egyébként megjelenik az utódja, OnePlus 2 néven. Itt olvasható néhány részlet az eseményről.

Méret, tömeg: 152,9 x 75,9 x 8,9 milliméter, 162 gramm

Kijelző: 5,5", 1080*1920 (401ppi)

Qualcomm Snapdragon 801, Quad-core 2.5 GHz Krait 400

RAM: 3GB

Tárhely: 16 GB (nem bővíthető)

Kamera: 13 MP, autofókusz, hátlapi, 5 MP előlapi

Extrák: három mikrofonos aktív zajszűrés

https://www.youtube.com/watch?v=xGUtBv2kbKE

Cikkünk előző része itt olvasható.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Androidos a telefonja? A Google bevetette a mesterséges intelligenciát, lassabban merüljön le
Az Android Pie-t futtató készülékeken már ott van a mesterséges intelligencián alapuló két új funkció, ami kordában tartja az alkalmazások energiafogyasztását.
Az NNG adott otthont az önvezető autós szabványügyi csúcstalálkozónak
Az ISO/TC 204 szervezet 300 szakértője találkozott a budapesti irodában.
Hitman 2 – Üdv a dzsungelben!
Az EGX2018 keretein belül a Warner Bros. megmutatta a Hitman 2 kolumbiai környezetét, mely az ígéretük szerint sok újdonsággal érkezik.
Fotók és specifikáció került elő a Nubia Z18S dupla kijelzős mobilról
Egyre több élő fotó kerül napvilágra a Nubia készülékéről, de hozzá kell tennünk, hogy nem ők az elsők, akik hasonló kivitelezéssel próbálkoznak. The post Fotók és specifikáció...
Pehelysúlyú csatát vív a Pentium és az Athlon
Az Intel az ellátási nehézségeit többféle módon próbálja kezelni, de a folyamat lassú, így az olcsóbb CPU-k hátrányba kerülhetnek.

További tech hírek >>