Új kijelzőt fejlesztett az LG notebookjaihoz


Úgy érzem, hogy a mobiltelefonok kijelzőinek továbbfejlesztése ihletet adhatott a fent említett gyártónak, ugyanis a jövőben megjelenő érintőképernyős laptopjait már az új technológiával felvértezett „ablakkal” szereli.

Igazából a technológia nem olyan nagyon új, ám az LG az első gyártó, aki alkalmazza, illetve egy kicsit tovább gondolta a dolgot. Tulajdonképpen csak annyiról van szó, hogy ezentúl az érintést érzékelő rétegre egyáltalán nem lesz szükség. Legalábbis az eddig látott formában nem. Mindeddig ugyanis több rétegből épült fel egy ilyen „monitor”, amiben helyet kapott az érintést figyelő réteg is, ám ezután magába a megjelenítő panelbe integrálják a tapicskolhatóságot, ami több szempontból is jelentős változást eredményez.

Egyrészt ugye egy réteggel kevesebb, így a képminőség igencsak jobbul, hiszen nincs plusz egy „fólia”, ami megszűrné a képet, másrészt a megjelenítő panel mérete nem változik, kivéve talán a vastagságot, de az meg igazából kit érdekel. A hírek alapján, nagy lépés volt ez az LG életében, hiszen az új technológia bevezetésével megkapta a Windows 7 Touch tanúsítvány logót, ami biztos jól jön majd neki. Az első efféle képernyővel szerelt notebookokra 2011 elején lehet majd számítani és a gyártó állítása szerint az új technológia egyáltalán nem befolyásolja majd a vele szerelt készülékek árát. Mi mást is mondhatnék erre, mint hogy „Lifes Good” :o)

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Kiszivárgott a Galaxy A20s és M30s
A nagy kijelzők mellé méretes akkumulátorok társulnak.
965 millió eurót fizet a Google Francia­országban
A webes konszern egy éveken át húzódó ügy végére tett pontot. A francia állam más cégekkel is megpróbál megegyezni.
Robbanás volt Oroszország legnagyobb víruslaborjában, ahol az ebola és a lépfene mintáit is tárolják
Robbanás és tűz miatt tucatnyi tűzoltót rendeltek hétfőn abba a titkos szibériai intézménybe, ahol vírusokkal kapcsolatos kísérleteket folytatnak orosz tudósok.
Lebontat a hatóság egy szállodát Peruban, mert inka romokra épült
Az sem segített sokat, hogy a hétemeletes szállodát olyan városrészben, emelték, ahol az épületek magasságát két emeletben korlátozzák.
Törd fel az internetet ezzel az ingyenes hacker szimulátorral!
Ha kíváncsi vagyok, vajon jó lennél-e hackernek, akkor jó hír lehet, hogy ebben a játékban most ingyenesen próbára teheted magad.

További tech hírek >>