Újdonságok a Windows Phone 8.1-ről


Mivel közeledik a 2011 óta évente megrendezett Microsoft konferencia, a BUILD, ahol a Windows-zal és egy redmondi termékekkel kapcsolatos újdonságok kerülnek bemutatásra, így nem csoda, hogy a feltörekvő Windows Phone platformról is szivárognak ki információk.

Az információk nagyobbik fele azon a kiszivárogtatott a vártnál korábbinál napvilágot látott Windows Phone 8.1-es SDK (az adott rendszer szoftverfejlesztését elősegítő eszközök) buherálásából származik. Ezekből az információkból arra lehet következtetni, hogy a start képernyő eddig megszokott fekete vagy fehér hátterét tetszőleges képpel lehet majd helyettesíteni, illetve a nagyobb méretű kijelzővel rendelkező telefonokhoz hasonlóan több oszlopnyi csempe is elhelyezhető majd az induló oldalon. (Ezt egyébként az 1080p-s felbontással és az ehhez járó mérettel rendelkező telefonok az Update 3 frissítés óta tudják).

[caption id="attachment_8991" align="alignnone" width="584"]Az egyik talán leginkább várt funkció, az alkalmazások memóriakártyán való tárolása. / fotó: neowin.net Itt az egyik talán leginkább várt funkció, az alkalmazások memóriakártyán való tárolásának lehetősége is látszik. / fotó: neowin.net[/caption]

A kinézet változtatásán kívül még az is ígéretesnek tűnik, hogy az Internet Explorer 11 végre - az Androidos Chrome-hoz hasonlóan - tud majd weboldalakat és füleket szinkronizálni a böngészőben különböző eszközök között, illetve - szintén Androidon látható funkció - elméletileg az alkalmazások végre memóriakártyán is tárolhatóak lesznek, valamint egy új értesítési központ és egy, az iPhone Siri-jéhez hasonló virtuális asszisztens (Cortana névre hallgatva) is érkezhet az új frissítéssel.

A neowin.net egyébként itt összegyűjtött egy csomó képernyőképet a várható frissítésről.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Komoly ellenfelet kapnak az Energizer okostelefonok
6200 mAh-s akkumulátort kapott az ütésálló Gigaset GX290 okostelefon.
Kékben is lesz Samsung Galaxy Note 10+
Több európai áruházban is felbukkant már a kék verzió.
Elárulja az okosóra, ha valakinél megkezdődött az elbutulás?
Az Apple eszközeiből gyűjtött adatokat vizsgálták annak érdekében, hogy felderítsék az ezeket viselőknél a szellemi hanyatlással kapcsolatos korai jeleket.
Bemutatjuk a világ legfurább külsejű tévéit
Le fog esni az álla a világtörténelem legnagyobb tévés dizájnbombáitól!
Titokzatos oldalt kapott a Sega még be nem jelentett játéka
A Sega egy rejtélyes teaser-oldalt lőtt fel feltehetően a még le nem leplezett Humankind projektnek, a bejelentést a Gamescomra várjuk.

További tech hírek >>