Újfajta mobil-kijelző kezelés


Érintetlen-képernyő technológia

Épp, hogy sztárrá vált az érintőképernyős eszközvezérlés, egyesek máris a leváltását jósolják egy új alkalmazás megjelenésével, mely még az érintést is kiküszöböli a rendszerből. Errefelé minden újdonságnak helye van, nézzük, a tokiói egyetem fejlesztését!

A technika nem új, és kétségkívül működik, de mérget nem vennék a használhatóságára. Igaz, mobilokon még nem alkalmazták, ebben rejlik újdonsága.

Az indoklás szerint sokan nem szeretik szépen tervezett, nagyképernyős telefonjaikra kerülő ujjlenyomat maszatokat, de a védő fóliákat sem, főleg ezért dolgozta ki az egyetem az új beviteli módszert, melynek alapja az előre néző kamera, és egy algoritmus. A nagy felbontású optika 154 frame-t készít másodpercenként, ezzel képes mind az öt ujj térbeli mozgásának az érzékelésére, így a levegőből vezérelhetjük a kurzort.

A videón  jól látszik, hogy szépen működik a dolog, az érzékelés és a reakció igen gyors, dolgozik a klikkelés, jópofa a gépelés, és a képek görgetése, nagyítása is.

##177038##

Biztosan lesznek, akiknek bejön, de azért korántsem temetném a „hagyományos” érintőképernyős alkalmazásokat, egyrészt, mert szerintem nem lehet megakadályozni a képernyő valamiféle szennyeződését (kivételnél megfogjuk, fülünkhöz rakjuk), és nagyon ergonomikusnak sem tűnik hosszú távon a dolog - én inkább támasztom a mancsom. Azonkívül, elnézegetve a felvételt, elég hülyének tűnik a levegőben mutogatás, és sokkal könnyebbnek sem látszik,bár ki tudja, lehet, hogy valaki éppen ebbe szeret bele. Egyszóval, tetszik a cucc, de nem hiszem, hogy nagyon használható, legalábbis mobiltelefonoknál, talán nagyobb egységeknél jobban bejönne.

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Nem, a neten keringő teljesen gagyi, helyesírási hibás levél nem Kásler Miklóstól származik
A levélben arról van szó, hogy a kórházak ne hozzák nyilvánosságra a koronavírusos halálozási statisztikákat, de ilyenről szó sincs.
Az új Half-Life nem vak, hanem bátor
VR-be költözött a legendás játék folytatása, de ugyanolyan úttörő és formabontó, mint az elődei.
Egyre terjeszkedik Európában a Disney+
Hét újabb piacon vált legutóbb elérhetővé a streamingszolgáltatás.
Okosmaszkokon dolgozik a Xiaomi
A szokatlan helyzetre való tekintettel úgynevezett Smart Mask arcmaszk fejlesztésébe kezdett a cég.
Tarantino filmek az HBO GO-n
Újabb tartalomfrissítés az HBO GO-n: április 1-től számos népszerű és kevésbé ismert Tarantino filmmel bővül a streamingszolgáltató kínálata.

További tech hírek >>