Van egy jó ötleted?


Lapul egy remek szoftver vagy szolgáltatás ötlete a zsebedben, de nem tudod, hogyan állj neki a megvalósításnak? Érdemes megnézned, hogy a GarázsProjekt segíthet-e benne!

A Microsoft Garázsprojektje fiatal ötletgazdákat kíván támogatni. Olyan szoftver- vagy szolgáltatás ötleteket karolnak fel, amelyek kidolgozására, megvalósítására, végül pedig piacra vezetésére szoftverfejlesztő cégek alakulhatnak.

A szervezők elsősorban egyetemi és főiskolai hallgatók jelentkezését várják, de bárki részt vehet a programban, aki megvalósításra alkalmas elképzeléssel jelentkezik.


Ahogy nézem, nem pénzbeni tőkét biztosítanak az ifjú ötletgazdáknak, inkább szellemi tőkét, legalábbis anyagi ígérettel sehol nem találkoztam. Persze ettől még nem kell lebecsülni a kezdeményezést, ugyanolyan fontos az ilyen jellegű tudás is, mint az anyagi háttér.

Ez azt jelenti, hogy konzultációkat és workshopokat tartanak az ötletgyárosoknak, üzleti és technológiai szinten. Utóbbit természetesen minden esetben az illető ötletéhez igazítják, de az előbbi csoportokban fog történni.

Bővebb infót a www.garazsprojekt.com oldalon találtok. Jelentkezik valaki valamivel? Vagy ismertek valakit, aki érdekel? (Az ötletet nem muszáj lelőni, nehogy valaki lenyúlja :))

Így legyen titkos kapcsolatod!
Persze, nem a párkapcsolatra gondoltunk, hanem a biztonságos és privát internetezésre. Manapság már egyáltalán nem nehéz megfigyelni valakinek az adatforgalmát, főleg akkor, ha egy wifi...

További szponzorált cikkek >>

VPN szolgáltatásért klikk ide >>

Küldj cikket emailben >>

Új kinézetet kap a Wikipedia
Tíz év után változtatnak a Wikipedia asztali böngészős változatának kinézetén, hogy a felhasználók könnyebben és hatékonyabban tudjanak böngészni a szócikkek között.
Előzetesen a Barbárok
Magyar-német készítésű, grandiózus látványvilágú történelmi fantasy sorozattal jelentkezik a Netflix. Feliratos előzetest kapott a Barbárok.
Kitalálta a Huawei, hogyan lehet mindig feltöltve a telefon
Egy évvel ezelőtt nyújtotta be szabadalmát a Huawei, amelyben azt taglalja, hogyan lehet teljesen vezeték nélkül, távolról és automatikusan feltölteni egy eszközt, például egy...
Frissítés: új funkcióval bővül iOS-en az HBO GO
Frissült az iOS eszközökön az HBO GO applikáció. Egy régóta várt funkció, a letöltés vált elérhetővé a felhasználóknak.
2 nm-en ugrik GAAFET-re a TSMC
Ennek a gyártástechnológiának a fejlesztése a tervekhez képest jobb ütemben halad, de így is leghamarabb 2024-ben készülhet el.

További tech hírek >>