Nem győzött a szuperszámítógép

2011. 02. 15.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Fogadni mernék, hogy a társaság nem csekély része nagyon drukkolt Watsonnak, hogy tángálja el humán ellenlábasait a Jeopardy! nevű vetélkedőben. Egyelőre nem tudunk igazán jó hírrel szolgálni, az első fordulót nem az IBM gépe nyerte. Igaz, nem is kapott ki.

A többség minden bizonnyal már képben van a vetélkedést illetően, de a rend kedvéért foglaljuk össze: a komoly hagyományokkal rendelkező Jeopardy nevű kvízjáték rendhagyó adásokkal jelentkezik a napokban, amikor is a két eddigi legsikeresebb Jeopardy-játékos összeméri a tudását egy igen durva számítógéppel. A cél elsősorban a gép és ember közötti aktuális erőviszonyok felmérése, játékos formában. A nyeremények nagy részét mindenképpen jótékony célokra fordítják.

Az IBM által épített turbómasina, amit a cég alapítója után Watson névre kereszteltek, egyszer már megmérkőzött a két ellenfelével, Ken Jenninggel és Brad Rutterrel. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a január közepén vívott elmecsatából a mesterséges agytröszt került ki győztesen, ő zárta a vetélkedést a legtöbb pénzzel. Akkor bizonyára sokan gondolták úgy, hogy Watson majd az “éles” verseny Valentin-napi első fordulójában is bedarálja ellenfeleit.

Nos, nem így lett, az emberek összekapták magukat, különösen Rutter volt elemében. A korábban rögzített, de adásba csak tegnap kerülő fordulóban végül igazságos döntetlen született, Rutter és Watson is 5000 dollárral végzett. Jenning rosszabb napot fogott ki, ő 2000 dezsőt kasszírozott, ami a harmadik helyhez volt elegendő.

Még nincs vége a versenynek, ma és holnap is lesz egy-egy adás, szóval egyelőre nem dőlt el semmi. A tét egyébként nem kicsi, a fődíj egymillió dollár lesz. Ha az IBM gépe nyer, akkor a teljes összeg jótékony célra megy, ha az emberek nyernek, a nyereményük felét adakozzák majd el. Természetesen a következő fordulók eredményeiről is beszámolunk.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top