Friss, ropogós Sony Ericssonok

2010. 06. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Három új telót mutatott be a svéd-japán gyártó: jön a Yendo, a Cedar és az Xperia X8. De érkeznek a frissítések is a korábbi Xperia modellekre.

Az Xperia X8 a legújabb androidos mobil lesz a gyártó kínálatában. A közlemény szerint 1.6-os Androiddal fog érkezni, ami azért fura, mert ugyanebben a közleményben említik azt is, hogy az Xperia X10, X10 mini és X10 mini pro okostelefonok operációs rendszere 2010 harmadik negyedévétől (tehát az X8 megjelenésének a környékén) Android 2.1 verzióra frissül a kijelölt piacokon. Lehet, hogy célszerű lett volna már az X8-at is a legfrissebb verzióval hozni.

Ami a Cedart illeti, ezt elvileg közösségi funkciókra hegyezték ki, bár a másik két új mobilból is könnyen-gyorsan el lehet érni a legnagyobb közösségi hálózatokat. A Cedar egyébként a Sony Ericsson környezetbarát. Greenheart portfóliójába tartozik.

A Yendo különlegessége pedig az, hogy ez az első, teljesen érintőképernyős Walkman mobil.

2010 harmadik negyedéve a kulcsidőszak, akkor érkezik az összes készülék és a fentebb említett frissítések is.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top