Vudubaba-szerű android mobil

2011. 03. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Nem elírás a címben, hogy kisbetűvel írtam az androidot. Itt nem az operációs rendszerre utal a szó, hanem arra, hogy valami fura emberformájú robot borítja be ezt a mobilt.

Az egész a japán Telenoid R1 projektből indult, ami egy tulajdonképpen telepresence, azaz távoli jelenlétet biztosító robot. Úgy mozog, gesztikulál, és úgy ad ki hangokat, ahogyan a távoli gépnél ülő ember teszi. Állítólag személyesebb lesz tőle a nagy messzeségből, netkapcsolaton keresztül folytatott beszélgetés, bár egyesek szerint ezt hátborzongató múmia-szerű figura helyett hologrammal vagy legalábbis videokonferenciával is el lehetne érni.

Na, de ezek a szakemberek az Oszakai Egyetemen pont ezzel a robottal szórakoznak. Ráadásul már össze is zsugorították telefon méretűre, hogy a zsebünkben hordhassuk, és a telefonpartnerünkkel is ezen a hideglelős módon kommunikáljunk.

Az Elfoid P1 névre hallgató készülék belseje egy meglehetősen egyszerű, 3G-s, Qualcomm alapú mobilt rejt. Az irányítás módjáról nem szól a fáma, márpedig érdekes lenne, ugyanis gombok nincsenek az elején. Ellenben zöldes fény világít a mellkasán telefonálás közben.

A dolog természetesen kísérleti projekt, ahogyan sok más japán cucc is, ám az alkotók azt tervezik, öt éven belül piacra dobják a ketyerét. Valami azt súgja, hogy ha Japánban népszerű is lesz a cucc, Európában és Amerikában nem fognak dögleni érte.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top