A Facebook digitális asszisztenst tesztel

2015. 08. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A Google Now, Siri és Cortana mellett a Facebook Messenger alkalmazás felhasználói hamarosan kipróbálhatják az M névre hallgató, digitális személyes asszisztenst.


A Messenger működését alapjául véve a Facebook elsősorban párbeszéd formájában tervezi M működését; természetesen ugyanúgy, mint a konkurencia szolgáltatásainak esetében, kérdéseket is fel lehet majd tenni, illetve információkat is nyújt majd a Facebook legújabb eszköze.

[caption id="attachment_47465" align="alignnone" width="760"] Így képzeli el a Facebook saját digitális asszisztensének, "M"-nek a működését. A jobb oldali képen ajándék kiválasztásában segít, míg a bal oldalon egy gyorsétteremben foglal tulajdonosának helyet. / fotó: neowin.net[/caption]

"A többi MI-alapú szolgáltatással ellentétben M valóban végre tud majd hajtani bizonyos feladatokat helyettünk. Vásárolhat, ajándékokat kézbesíttethet, étteremben helyet foglalhat illetve időpontokra bejelentkezhet, ha arra utasítjuk - és még sok minden másra is képes" - áll David Marcus, a Facebook üzenetküldő szolgáltatásáért felelős elnökhelyettes bejelentésében.

Valószínűleg a Sirihez és a Cortanahoz hasonlóan ez is - ha valaha - jóval később fog hozzánk elérni, mint az Egyesült Államok felhasználói számára. Az M tesztelése a Wired információ szerint egyelőre a Bay Area területére (San Francisco, Oakland, San Jose városának bizonyos környékei) korlátozódik majd.


Szerző

tech.hu



Scroll to Top