A Microsoft új Lumiája ár/érték arányban egész jó lesz

2015. 04. 17.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Úgy szaporodnak manapság az okostelefonok, mint eső után a gomba, ezt a tényt támasztja alá az új Lumia megjelenése is. Igaz nem túlzottan régóta írnak Nokia helyett Microsoftot ezekre a telefonokra, de a legújabb Windows Phone tartogat számunkra ennél érdekesebb újdonságokat is. A Microsoft Lumia 540 Dual SIM már a nevével is elárulja, hogy egyszerre két SIM kártya befogadására is képes, úgy mint az utóbbi időben megjelent HTC Desire 526G vagy a Huawei által gyártott Honor Holly. Az új modell 5”-es HD kijelzőjével követi az egyre nagyobb okostelefonok trendjét, ami miatt nem fér el könnyen a zsebünkben, de legalább biztosan jó látjuk a rajta megjelenő dolgokat. A hátlapján 8, az előlapján pedig 5 megapixeles kamera található, hogy minden irányba szép képeket tudjon készíteni - olvasható a gyártó hivatalos oldalán. A készülék 8 GB-os belső tárhelye mellé ajándékba ad a Microsoft 30 GB ingyenes tárhelyet a OneDrive felhőjében. Gyárilag Windows Phone 8.1 operációs rendszer áll rendelkezésünkre mint szoftveres erőforrás, hardveres téren pedig egy négy magos 1.2 GHz-es processzor és 1 GB RAM. Az eszközben lévő microSD slot lehetőséget ad a tárhely bővítésére akár 128 GB-os kártyával is, az energiaellátást pedig egy 2200 mAh-s akksi biztosítja, mellyel 15 órát is telefonálhatunk. Sajnos csak 3G-t támogat a készülék, emiatt némi hátrányban lehet a hasonló árkategóriájú Androidos telefonokkal szemben, azonban meg fogja kapni Windows 10 frissítést, így viszonylag olcsón kínálja a lehetőséget az új egységes Microsoft oprendszer megismerésére. Hivatalos információk szerint nálunk májustól lesz kapható fényes ciánkék, narancs és fehér, valamint matt fekete színben, az árazásról pedig csak annyit tudni, hogy Amerikában 150 dollárt (kb. 42e Ft) kérnek érte.


Szerző

tech.hu



Scroll to Top