A Spotify hatalmas lépéselőnnyel várja az Apple Music indulását

2015. 06. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Az Apple tervei szerint az Apple Music és a Spotify fej-fej mellett fogja vezetni a zene streamelő szolgáltatások piacát, azonban egyelőre nem kis előnyben van a svéd cég. Az amerikaiak szolgáltatásának bejelentésekor sem hatódott meg túlzottan a Spotify alapító-vezérigazgatója - a kommentje annyi volt, hogy “Oh ok” -, és habár egy hónapja még a profit hiányáról panaszkodtak, most mégis olyan blogbejegyzést tettek közzé, melyből nyilvánvalóvá vált, hogy miért ennyire magabiztosak. A Spotify saját blogján olvasható a poszt, mely szerint az egy évvel ezelőtti 10 millió főt számláló előfizetői bázisuk mostanra 20 millióra nőtt. Ez a szám magában is lenyűgöző, az Apple-re nézve pedig tetemes előnyt jelent. A svédeknek összesen 75 millió aktív felhasználójuk van, ami 87 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, és az is egyértelműen látszik, hogy a szolgáltatás nem csak összességében bővül, hanem az előfizetések száma az ingyenes streamek ellenére is növekszik. Azokra a kritikákra válaszolva, melyek szerint nagyon kevés jogdíjat fizetnek, múlt héten közzétették, hogy már több mint 3 milliárd dollárt fizettek ki, amiből 300 milliót idén első negyedévben. Ha a Spotify képes lesz folytatni azt a tendenciát, hogy 3 másodpercenként elkönyvelnek egy új felhasználót, akkor a jogdíjfizetések tovább nőhetnek; persze ehhez az Apple-nek is biztosan lesz 1-2 szava. Az Apple Music elvileg június 30-án fog indulni 9.99 dolláros havi díjért, és ezzel előreláthatólag újra felkavarja majd a zene streamelő szolgáltatások állóvizét.


Szerző

tech.hu



Scroll to Top