A rétegelt alumínium és fekete akril csík váltakozása lélegzetelállító alkotás a szemnek, hátborzongató hanghatás a fülnek. A német precíz gyártmány nem feltétlenül DJ-knek ajánlott, kicsit macerás lenne a három vagy négy külön álló részből álló gépezetet ide-oda vinni, inkább a lakásban kell találni neki egy frekventált helyet, a csonka kúpokat szépen egymás mellé helyezni, lábakat megfelelő magasságba állítani és hagyni, hogy a 10" Da Vinci Nobile karbon rostokból készített hangkar, valamint egy Montegiro MG1 titánium hangszedő életre keltse a hangjegyeket.
Az egyik kis gúla bújtatja az ultra-precíz motort, a másik a hangszedő kart, míg a középső fordított nagyobb kúp tetején forog a lemez.
Ez az alapcsomag, ami 47.000 US Dollárnál kezdődik, de ki lehet egészíteni a Lusso-t egy rövidebb 9" SME 5009 hangkarral. Kár hogy nem gondoltak a design megatartása érdekében arra, hogy hozzá illő hangszórókat is gyártsanak vagy gyártassanak.
De végülis ki figyel a hangszórókra, hisz zenét hallgatni csukott szemmel is lehet, illetve úgyis teszel-veszel közben a lakásban, csak személy szerint szeretem ha valami komplett és teljes.