Az Apple tegnap mondhatni sajnálkozva jelentette be, hogy egy hónappal el kell tolniuk az iPad nemzetközi forgalmazását, ugyanis akkora az érdeklődés az USÁ-ban. Az első héten több mint félmillió táblát adtak el, és már egy csomó előrendelést felvettek a 3G-s modellekre, amiket április végén fognak kiszállítani.
Éppen ezért az USÁ-n kívüli árakat csak május 10-én fogják bejelenteni, és akkor fogják elkezdeni felvenni az előrendeléseket is az Apple bejelentése szerint. Ügyes megfogalmazás, az ugyanis még mindig nem derült ki ebből, hogy mégis, fizikailag mikor tudja a kacsóiba venni az iPad-et az, aki nem zarándokolt el érte a tengerentúlra. Arról sincs egyelőre infó, melyek lesznek az első szerencsés országok az USÁ-n kívül.