Fotónyomtatás festék nélkül

2009. 12. 17.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Mai digitális világunkban már nem nagyon szorulunk a fényképelőhívás bonyolult és nem is olyan olcsó opciójára. Ám előfordulhat, hogy egy-egy képsorozatot papírra is vetne az ember, hiszen nem mindenhol leledzik számítógép, ahol képeket mutogatnánk.

A szaküzletek képelőhívási tarifái ma már talán nem annyira drágák, mint egykoron, így legtöbben a digitális képkidolgozást választják fotóik materializálására. Ám sokan biztos a saját kezükbe vennék a papírra való leképezést, aminek most egy igen csak érdekes módjára bukkantam. A Zink ugyanis olyan nyomtatási technológiát dolgozott ki, melynek köszönhetően teljes mértékben mellőzhető a festékpatronok használata. A cég által gyártott nyomtatók ugyanis hőkezeléssel jelenítik meg a papírra valót, ami főleg az általuk fejlesztett különleges papírnak köszönhető.

A Zink által gyártott nyomathordozó (papír) ugyanis három rétegből áll, mely rétegenként más és más színnel rendelkezik (cián, bíbor és sárga). A kép készítésekor a „nyomtató” hőáramlással oldja ki a megfelelő színeket a papírból (keveri is), mely később a hordozó felületén a képet alkotja majd. Láthattunk már hasonlót anno a hő-szublimációs nyomtatóknál, ám ott szükség volt a pigmenteket tartalmazó, viaszos alapú, szilárd festékanyagokra. Itt viszont semmire, csak a festékkristályokat tartalmazó rétegelt papírra.

Szerintem nagyszerű a megoldás, hisz ha bele gondolunk nincs több beszáradt festékpatron, nincsenek eltömődött fúvókák és még sorolhatnám, hogy mi minden akadályozhatja a tökéletes fotónyomtatás élményét és nem utolsó sorban eredményét. A papír két változatban is kapható, méghozzá a kis formátumú 7,6 x 5, illetve a nagyobb 10,2 x 15,2 centis méretben. Szerintem az eljárás ára sem csillagos ég verő, hiszen míg a munkához szükséges „printerért” közel 150 dollárt kérnek, a hozzá való nagyobb méretű hő papír ára csomagonként (40 lap) megközelítőleg 20 dollárba kerül.

Ám engem nem is annyira az ára, mint inkább a technológia, az ötlet és a nyomtatók hordozhatósága fogott meg, hiszen a cég legnagyobb printere is kényelmesen elfér egy notebook táskában, vagy éppen egy kisebb hátizsákban, így aztán már tényleg bárhol nyomtathatunk velük. Arról nem is beszélve, hogy itt a tél, a hó is leesett, úgyhogy a fázósabbak akár melegedhetnek is egy ilyen gépecske mellett :o))



Szerző

tech.hu



Scroll to Top