Nem véletlenül vagyunk tanúi egyre több 3D alkalmazást nyújtó eszköz (monitor, laptop, fényképező, kamera, speciális képcsövek) megjelenésének, hiszen, – bár lehet, hogy sokan nem tudnak róla – az iparág ugrásszerű fejlődés előtt áll, legalábbis ezt lehet jósolni. A jövő év második felétől beindul az üzemszerű 3D-s műsorszórás is, sőt, kísérleti adások előbb is várhatók (Dél-Korea, Japán, és az Egyesült Királyság az elsők között). Egy ilyen biznisznben ott kell lenni, nem véletlen hát, hogy megindult a verseny a képernyők és lejátszók, felvevők piacán is. Aki elsőként lép a porondra, könnyen nagy szeletet hasíthat ki magának a tortából. De lehet, hogy aki később, de jobban kidolgozott technikával jelentkezik, az eszi majd a többet. Izgalmas játszma, és a fogyasztó csak nyerhet vele.
Az LG addig is a játékosokat célozza meg először 23 inches monitorával, ami azért tévéképes is, biztos, ami biztos. Természetesen a 3D egy élményfokozó opció, amire a szokásos 2D-ből válthat az ember, ha adni akar az élvezetnek. Az LG kétszer jobb felbontást és képminőséget ígér a jelenleg elérhető színvonalnál, csodálkoznék, ha nem így tenne. És kábé ennyit tudni róla pontosan, illetve még azt, hogy szemüveggel használható, de nem a béna kétszínűvel, és nem is polarizálttal, hanem egy még jobbal. A 3D-s kijelző jelei szinkronizálva vannak a talán „exponáló szemüvegnek” fordítható eszközzel („shutter glasses”), és valahogy így, de tovább ezt nem részletezték. Ahogy a megjelenést (hamarosan) és az árát sem, bár remélem, hogy a sorozatgyártás lényege éppen az olcsóság lesz, ami 3D-nél nem tudom mennyi. Engem ugyan nem nagyon kapott el ez a 3D-s őrület (utoljára talán a 90-es években, öreg vagyok), de a gyereket határozottan érdekli, neki talán már jobb is lesz.