Nem gyerekjáték

2009. 09. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Versenyző nagyik Ez bizony nem gyerekjáték, hanem nagyik versenyeznek. Igazi belevaló nagymamák, akik még a tolószékben sem kötögetnek, hanem egymást előzgetik. Pont ilyen leszek én is, ha megérem.

Egy-két igazán jó barátommal már megbeszéltük, hogy egy öregek otthonába fogunk menni, és remek szórakozásokat fogunk kitalálni. Például lesz pontozótáblánk, amivel pontozzuk majd a snájdig ápolólegényeket, csinálunk majd járókeretes headbangelős bulikat, és persze versenyezni fogunk a tolószékeinkkel. Utóbbira már most is elkezdhetünk edzeni, már persze ha hajlandóak vagyunk 15 fontot áldozni erre a kis játékra.

Egy 26 hüvelykes pályán mennek körbe a koros versenyzők, akiket távirányítóval lehet irányítani. Az oldalon, ahol meg lehet rendelni, a vásárlók értékelést is írhatnak. Egyetlenegy júzer értékelte eddig a terméket. Ő azt írta, hogy ez egy nagyon vicces játék, még a gyerekek is szeretnek vele játszani, az anyósa pedig minden étkezés után ezzel játszik. Nem óhajtok célozgatni, de ha nekem webshopom lenne, én is pont ilyeneket írnék azok mellé a cuccok mellé, amik nem fogynak túl jól maguktól...



Szerző

tech.hu



Scroll to Top