Nokia: Kezdődik a leépítés második hulláma

2012. 06. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A mai nap folyamán kezdődik meg a Nokia által bejelentett leépítésének második hulláma.

A leépítés első hullámában érintett dolgozóknak, mintegy 1 200 embernek március 29-én mondtak fel. A munkaügyi központ akkori adatai szerint az elbocsátottak közül 854 magyar és 343 szlovák állampolgár volt.

A Nokiánál bejelentett leépítés összességében 2300 munkavállaló állását veszélyeztetni. Areggeles műszaknak már bejelentették az elbocsátást, a délutánosokkal fél háromkor közlik a leépítettek névsorát. Az elbocsátottaknak már nem kell felvenniük a munkát.

Az érdekképviselet és a Nokia magállapodása szerint a vállalat a törvényben előírt összegen túl háromhavi átlagkeresetnek megfelelő juttatást és legalább két hónapig a keresetnek megfelelő álláskeresési támogatást fizet az elbocsátott dolgozóknak.

A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4 ezer dolgozótól válik meg 2012 végéig. A 4 ezer 400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2 ezer 300 főt bocsátanak el.

A leépítés első hullámában érintett dolgozóknak, mintegy 1 ezer 200 embernek március 29-én mondtak fel. A munkaügyi központ akkori adatai szerint az elbocsátottak közül 854 magyar és 343 szlovák állampolgár volt. A Komárom-Esztergom megyében 479 embert, Győr-Moson-Sopron megyében 230 dolgozót érintett a március végi leépítés.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top