Petíció az emberi faj kipusztulása ellen (Stephen Hawking, Elon Musk)

2015. 07. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Elon Musk, Stephen Hawking és mellettük még 1000 Mesterséges Intelligenciát (AI) és robotikát kutató szakember írta alá a petíciót az AI hadviselés ellen, amely komolyan veszélyezteti fajunk fennmaradását. "A Mesterséges Intelligencia elért egy olyan pontra, ahol annak bevetése - gyakorlatilag illegálisan - nem évtizedeken, hanem éveken belül megvalósítható; és a tétek magasak, önműködő fegyverekről van szó, amelyek a harmadik nagy áttörés lehet a puskapor és atomfegyver után" - áll a tegnapi levélben, mely a TechCrunch-on is megjelent. A kutatók nem az ellen védekeznek, hogy emberek által irányítható gépeket, robotokat küldjenek a harctérre, hanem az önműködő és önállóan döntő masinák ellen emeltek hangot. Az emberi faj saját maga ellensége, de a kipusztulást felgyorsíthatja a hadviselés ezen formája; Musk szerint az AI a "ma létező, legnagyobb fenyegetés" ránk nézve és Hawking szerint "az emberi faj végének bekövetkezése". A petícióhoz továbbá még olyan nagy nevek csatlakoztak, mint Steve Wozniak (Apple társ-alapító), Demis Hassabis (Google DeepMind vezérigazgató), prof. Noam Chomsky & Peter Norvig. Az embernek évmilliókra volt szüksége arra, hogy elérje a jelenlegi állapotát, a gépeket ehhez képest néhány pillanat alatt felépítettük, a Mesterséges Intelligencia veszélye pedig abban rejlik, hogy képes fejleszteni önmagát és sokkal több információt tud feldolgozni ezredmásodpercek alatt, mint egy ember egész élete során. Habár a gépek programozhatóak arra, hogy az embereket védjék és soha ne támadják ez is csak egy kód, amelyet az AI felül tud írni. Tényleg ezt szeretnénk? Ha te is komolyan veszed és érdekel a levél, akkor itt elolvashatod az egészet (angol tudás szükséges).


Szerző

tech.hu



Scroll to Top