A tavalyi verzió után, most itt a vadonatúj AudialsOne 4, melybe minden olyan funkciót és lehetőséget beleépítettek, amire csak egy „weben élőnek” szüksége lehet. Segítségével több, mint 30.000 internetes „rádióállomás” programját hallgathatjuk, illetve kedvünk szerint akár rögzíthetjük is, ám a lehetőségek ezzel még nem értek véget. A letöltött zenei anyagot igényeinknek megfelelően meg is vághatjuk (reklám, vagy egyéb szövegek eltávolítása, stb), illetve a számunkra legkedveltebb fájltípusra konvertálhatjuk, függően, hogy milyen médialejátszót használunk. Természetesen mindezt egyazon kezelőfelületen. Az AudialsOne 4 egy úgynevezett „Wishlist” funkciót is tartalmaz, így ha nem leljük kedvenc műfajunkat, vagy zenéinket az amúgy is tengernyi kiszolgálót felsorakoztató lehetőségek között, csak írjuk be a kívánságlistába, és ha szerencsénk lesz, „fohászunk” meghallgatásra talál. Hanganyag rögzítésekor a szoftver automatikusan menti a zenei fájl ID3 adatait is (előadó, album címe és a mű címe), így a kiválasztott mappában már full infóval landolnak a fülbemászó melódiák. A lehetőség természetesen mobiltelefonon is működik (AudialsMobile), természetesen a megfelelő szoftver telepítése után. A De ez még mindig csak a jéghegy csúcsa.
A szoftverrel ugyanis már videót is rögzíthetünk, méghozzá akár HD minőségben. Hiszen a netes „videotékák”, vagy egyéb más videós oldalak (youtube, indavideo, stb) műsorait éppolyan egyszerűen „felvehetjük”, mint ahogy szüleink tették anno a képmagnós időszakban, hacsak nem egyszerűbben. Természetesen a „letöltött” anyag itt is megvágható (webes tévé esetén kiirthatók a reklámok, ajánlók, stb), illetve ahogy a zenei fájlok esetében is, különböző, a számunkra leginkább preferált fájltípussá konvertálható. Ráadásul mindezt legálisan!
Naná, hiszen a full verziós AudialsOne Platinum bizony nem ingyen van. A liszenszért azonban nem kell százezreket fizetnünk. Elég egyszer megvenni 60 dollárért (most akciósan 45 dolcsi) és már folyhat is az adat a vinyóra. Gondolom a szerzői jogdíjakat ebből perkálja az üzemeltető. S mivel a fejlesztőgárda rendes, az Audials oldaláról letöltheted a free verziót egy rövid próbaidőre. Nekem biztos, hogy meglesz!