A Google online zeneboltot tervez?

2010. 05. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Szinte nap, mint nap röppennek fel olyan hírek, amik azt bizonyítják, hogy a Google nyílt csatába indult nagy riválisa, az Apple ellen. Most egy a kereső fejlesztői konferenciáján elhangzott félmondatból indultak el a spekulációk.

Márpedig nem lenne meglepő, ha a Google beindítaná saját zeneboltját az iTunes mintájára és ellenfeleként. Épp a napokban írtunk róla, hogy a keresőóriás azon ügyködik, hogy a tévénktől a mobilunkon át a számítógépeinkig mindenhová beköltözhessen. És ha már ezeken az eszközökön valamilyen Google termék csücsül, akkor a videó mellett az audió tartalomszolgáltatás szinte adja magát.

Semmiből nem állna, hogy a kiadókkal való megegyezés után az Android Market-ről ne csak programokat, hanem dalokat, albumokat tölthessünk le. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Google név a kiadóknál (főleg a filmforgalmazók körében) nem cseng jól, hiszen a YouTube-ra illegálisan feltöltött jogvédett tartalmak a mai napig komoly problémát jelentenek a cég számára és elképzelhető, hogy nem akarna magának még egy támadási felületet zenei fronton. Spekulációnak tehát jó, de várjuk meg mi lesz belőle a valóságban.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top